Active Beauty
Tippek a kombinált bőr kezelésére
Szöveg: Margret Hoffmann

Tippek a kombinált bőr kezelésére

Tippek a kombinált bőr kezelésére

Van olyan bőrtípus, aminek egyszerűen nem lehet jót tenni: az egyik helyen feszül, közvetlenül mellette pedig olajosan fénylik. Íme néhány trükk, amivel egyensúlyt lehet teremteni az egyes részek között.
A kombinált, azaz a kevert bőr helyes ápolása tulajdonképpen nagyon egyszerű: csupán a két végletet kell egyensúlyba hoznunk. Hiszen az arcbőrön közvetlenül egymás mellett találhatók a zsíros és a száraz részek. Míg a testrészeknek nyaktól lefelé általában ugyanolyan ápolásra van szükségük, addig az arcbőrön különböző bőrrészek találhatók.


Definíció: mit értünk kombinált bőr alatt?

Kombinált vagy kevert bőrtípus esetén általában a homlok, az orr és az áll, az úgynevezett T-zóna zsíros, míg az orcák szárazak, esetleg hámlanak is.

A kombinált bőr kialakulásának okai

Ez a bőrkép általában a pubertáskor elején alakul ki, és rendszerint 25 éves korig megmarad. Erre az időszakra fokozott faggyútermelés jellemző, ami egy bizonyos kor után fokozatosan elkezd csökkenni. Amikor észleljük magunkon a bőröregedés első jeleit, a különböző tulajdonságokkal rendelkező bőrrészek közötti éles kontraszt szépen lassan eltűnik.

Hogy egyáltalán miért alakul ki, arra a bőrgyógyászati kutatások egyelőre nem tudtak választ adni. Egy dolog biztos: a megoldásnak köze van a hormonháztartáshoz. Míg a férfi nemi hormonok serkentik a faggyútermelést, addig a női nemi hormonok, az ösztrogén és a gesztagén gátolják azt.

5 tudnivaló a kombinált bőrről

Miről ismerjük fel a kombinált bőrt?

Ennek a bőrtípusnak egyértelmű ismertetőjegyei vannak. Különösen a T-zónában (homlok, orr, áll) jellemző a faggyú túltermelődése. A pórusok ezen a részen általában kitágultak, az arc pedig enyhén olajosan fénylik. Ezenkívül ebben a zónában jellemző a mitesszerek vagy pattanások kialakulása is.

Az orcák és a szemek körüli területek bőre általában normál vagy száraz. Ezeken a részeken jellemző a bőr feszülésének érzése és az irritáció. „Kombinált bőr esetén különösen ajánlott részt venni egy kozmetikai tanácsadáson. A kozmetikai stúdióban professzionális bőrelemzést végzünk, és termékeket ajánlunk a vendég bőrének ápolásához”– mondja Madelaine Sommerlat dm szakértő.

Hogy tisztítsam a kevert bőrt?

Ennek a bőrtípusnak speciális tisztítási és ápolási rituáléra van szüksége. Reggel és este langyos vízzel, gyengéd tisztítókrémmel és egy puha arcmosókendővel ajánlott megtisztítani. „Ugyancsak jó szívvel ajánlom a kiváló minőségű arctisztító zselék használatát, mert ezek tiszta érzést hagynak maguk után anélkül, hogy erősen kiszárítanák a bőrt” – mondja Madelaine Sommerlat, a dm szakértője.

A kevert bőr tisztítására ideálisak a pH-semleges termékek. Fontos, hogy ezek ne tartalmazzanak alkoholt, mert az irritálhatja a zsíros részeket, a szárazaktól pedig elvonja a nedvességet. Ezenkívül a gyengéd tisztítókendők is alkalmasak ezen típusú bőr tisztítására. Ezekkel akár még az egyes bőrrészek különböző szükségleteire is tekintettel lehetünk.

Hogy ápoljam a kombinált bőrt?

A kombinált bőr ápolásának kulcsa, hogy olyan termékeket válasszunk, melyek nem rontanak egyik terület állapotán sem – erre rá kell éreznünk! Mert a kevert bőrt általában nem elég egyetlen hidratáló, nappali vagy éjszakai krémmel ápolni. Az alapmottó így hangzik: sok nedvesség és kevés zsír.

Ha a kombinált bőr egyes zónái élesen különböznek egymástól, akkor az ápolást igazítsd a bőrrészek különböző szükségleteihez, és használj különféle termékeket. Ezeket az ujjaddal vidd fel az egyes területekre, és masszírozd gyengéden a bőrbe.

A száraz részek ápolására alkalmasak a víz az olajban típusú emulziók, mert ezen krémek alapja a zsír, és visszazsírozó hatásúak. Az olaj a vízben krémek pedig inkább a T-zóna ápolására alkalmasak. A mattító ápolótermékek és a gazdag, tápláló krémek összjátéka javítja a bőrképet.

A kombinált bőr ápolása multimaskinggal

Nagyon ritka, hogy valakinek az egész arcán mindenhol teljesen egyforma a bőre. A homloknak, az orrnak és az állnak tisztító termékekre van szüksége, az orcák pedig nedvességpótlásra vágynak. Ezért minden résznek specifikus törődésre van szüksége. Erre épül a (koreai) szépségtrend, a multimasking, mely több pakolást kombinál egymással.

A T-zóna ápolására alkalmasak a peel off (lehúzható) pakolások olyan összetevőkkel, mint az aktívszén vagy a gyógyföld, melyek tisztító hatással rendelkeznek, és csökkentik a faggyútermelést.

Rózsás orcát varázsolnak a hidratáló aloe verát, szőlőmagolajat vagy E-vitamint tartalmazó maszkok. A koffein friss tekintetet varázsol, és csökkenti a szem körüli duzzanatot. A multimaskingnál ügyelj a különböző hatóidőkre! A leghosszabb hatóidejű vagy a leave on (arcon maradó) pakolásokat vidd fel először.

Milyen sminket használjunk a kombinált bőrön?

A sminkrituálét kezdd egy primerrel. Válassz egy pórusfeltöltő terméket, és vidd fel a T-zónádra. Ez kiváló alapot ad a sminknek. Mert ennek köszönhetően a zsíros részek nem kezdenek el olyan hamar csillogni, és az alapozó egész nap tartani fog.

Madelaine Sommerlat: „Kevert bőrtípusra az olajmentes sminktermékek vagy az ásványi alapú alapozók az ideálisak.” Ha az alapozó mégis túl nehéznek tűnik, akkor egy kombinált bőrre kifejlesztett könnyű BB-krém lesz a legjobb választás. Így anélkül varázsolhatsz frissességet az arcodra, hogy terhelnéd a bőrödet.