Active Beauty
Takarítási tippek lustáknak

Minimális energia, maximális tisztaság

Takarítási tippek lustáknak

Léteznek ugyan olyanok, akik szeretnek takarítani, azonban a legtöbben mégis nagy morfondírozás közepette, és még nagyobb sóhajok kíséretében állunk neki otthonunk tisztogatásának. Azt is csak akkor, amikor már nagyon muszáj. A tiszta otthon érdekében összeszedtünk pár tippet, melyek segíthetnek, ha mi is a szuper-lusta takarítók közé soroljuk magunkat.

Két legyet egy csapásra

Egy lusta ember számára a ’multitasking’ – vagyis a párhuzamos feladatvégzés – jelenti a megoldást a legtöbb otthoni takarítási problémára. Mert ha minden alkalommal csak egy picit kell takarítani, az sokkal kisebb energiabefektetésnek fog tűnni, ha pedig mindezt akkor tesszük meg, mikor amúgy sem tudnánk mást csinálni, az még észrevehetetlenebbé teszi az otthoni kötelező körök elvégzését.

TISZTA OTTHON GOND NÉLKÜL, GYORSAN!

Nagy könnyebbséget jelenthet például, ha miközben várjuk, hogy hasson a balzsam vagy a hajfesték, letöröljük a fürdőszoba tükröt, esetleg megtisztítjuk a mosdótálcát és a csapot, vagy ha míg várjuk, hogy felforrjon a leves, már el is mosogatjuk az előzőleg használt vágódeszkát vagy keverőtálakat. Miközben a kád megtelik vízzel, tökéletes lehetőség nyílik egy adag mosás elindítására, ahogy a konyhapult letörlésére is, mialatt a mikróban melegszik a vacsoránk. És hogy még könnyebb legyen a helyzetünk, jó ötlet lehet, ha minden szobában elhelyezünk egy-két tisztítókendőt az oda szükséges tisztítószerrel együtt.

Mindenre jó

Az univerzális dolgokat pontosan nekünk találták ki, így ne halasszuk el az általuk kínált lehetőséget dolgunk megkönnyítésére. Hiszen kinek van ideje vagy kedve a millióféle tisztítószer, spray és tubus között keresgélni? Vásároljunk egy univerzális felülettisztítót, és a problémáink 90 százaléka már megoldást is nyert. Ezt használhatjuk az ebédlőasztalon, a konyhapulton, a könyvespolcon, a fürdőszobaszekrényen, az ablakon – szinte mindenféle felületen, ami megtalálható a lakásban. Ugyancsak fantasztikus megoldás az univerzális tisztítókendők csodája, ezek eleve nedvesek, és tartalmazzák a felületek tisztításához és fertőtlenítéséhez szükséges anyagokat, így még külön törlőrongyra sincsen szükségünk.

5 FILLÉRES TAKARÍTÁSI TIPP A KONYHÁBA

Okos megoldások

Okos megoldásokkal nem csak a technológia világában találkozhatunk, de otthonunk takarításában és tisztán tartásában is számos lehetőségünk van kihasználni az innovatív termékeket. Egy minőségi mosókapszula például egy csapásra oldja meg adagolási problémáinkat és mosási dilemmáinkat, hiszen pontosan annyi mosószer van benne, amennyire szüksége van ruháinknak. Felmosáshoz ruházzunk be egy praktikus, lábbal centrifugálható felmosószettre, és így nem kell leizzadnunk, mire kipréseljük a felesleges vizet a felmosófejből. Konyhánkba ne restelljünk beszerezni olyan lábast, amelynek fedője kis lyukakkal van ellátva, így a tésztafőzésnél nem kell még egy szűrőt sem elmosogatnunk. Sütőnkbe pedig helyezzünk szilikon alátétet, hogy a lecsöpögött zsírt vagy a lehullott, majd odaégett morzsákat ne térdünkön görnyedve kelljen kisikálnunk belőle. Ne feledkezzünk meg a fantasztikus találmányról, a mosogatógépről sem. Ha van otthonunkban mosogatógép, az hatalmas mértékben könnyítheti meg mindennapjainkat, ezért ne habozzunk beletenni mindent, ami csak megengedett. Azon kívül pedig, hogy sokkal nagyobb kedvvel állunk neki főzni, ha tudjuk, hogy nem kell majd mosogatással szenvednünk a végén, a mosógéphasználattal még vizet is spórolunk.