Active Beauty
Képkeretek, amelyek tökéletessé teszik fotóinkat

Keretbe zárt emlékek

Képkeretek, amelyek tökéletessé teszik fotóinkat

Mindenki tart otthon emlékeket. És ezzel galériányi gyűjteményt is. De milyen képkeretek illenek hozzájuk?

Az emlékek aranykeretek, melyek minden képet barátságosabbá tesznek – mondta egykor az író, Carl Zuckmayer. Nyaralási képek, gyerekrajzok és értékes akvarellek – a falra függesztve egy hozzáillő keretben minden emlék felejthetetlenné válik. Ráadásul így minden nap megcsodálhatjuk őket és előtörhet belőlünk a nosztalgia érzése.

A minimalisták az egyszerűséget és az erőteljességet kedvelik. Ennek megfelelően képkereteik is egyenes vonalúak. A nagy művek előszeretettel foglalják el az egész falat, míg a kisebbeket sötét, fémes keretekben szigorú geometrikus alakban akasztják a falra. Katonás rendben, peremet peremhez igazítva díszelegnek egymás mellett.

A szentpétervári képakasztási módszer a rendezett káosz hatását kelti. A képeket ebben az esetben szorosan egymás mellé függesztik fel, viszont nem tartják magukat a képzeletbeli vonalakhoz. Fontos, hogy a keretek és paszpartuk jól harmonizáljanak egymással, hogy az összhatás ne legyen túl zűrzavaros. A képek soraiban elhelyezett kis polcok, melyeken dekorációs tárgyak sorakoznak, megbontják, fellazítják némileg ezt a látványt

Modernebb hatást érünk el azzal, ha nem szigorúan egymás mellé, hanem geometriai alakzatba, mondjuk egy oválist alkotva rendezzük el őket.

Igazán életteli dekoráció a kollázs. Mivel az összhatást nem az egyes képek, hanem a képek összessége adja, azok részben akár fedhetik is egymást.

Azok számára, akik nem akarják egy bizonyos helyre fel­akasztani képeiket, kitűnő találmány a képtartó polc. A műalkotásokat szabadon elrendezhetjük rajtuk és kedvünk szerint cserélgethetjük is azokat. Még jobb hatást érünk el azzal, ha a képeket szemmagasságban és nem a látókörön kívülre függesztjük fel.

Régi motívumok ugyanúgy illenek a modern keretekbe, mint a korabeli egyenes vonalú foglalatokba. Fontos, hogy előbb jól átgondoljuk, milyen hatást fog kelteni a kép. Minél értékesebb a festmény, annál nemesebb keretet válasszunk hozzá. Ez óvja a képet a nedvességtől és az idő fogától.

A belevalókat is kreatívan válasszuk ki. Legyen az egy fotó, egy műalkotás, egy vagány mondás vagy egy emlék, mint például egy koncertjegy; bármit bekeretezhetünk, amit csak szeretnénk. Fontos, hogy a tér adottságait is figyelembe vegyük a tervezésnél, figyeljünk arra, hogy a kép illeszkedjen a környezetébe. Ezen szempontok figyelembevételével a képünk a hozzáillő keretben a megfelelő helyen fog díszelegni.

Fotófal – A helyes elrendezés

Struktúrált

A képkeretek elrendezése nem fogja többé kiakasztani, ha az alábbi példákból inspirálódik.