Active Beauty
Jó kezdést!

Vár az ovi és a suli

Jó kezdést!

A legtöbb kicsi örül, ha iskolába, óvodába mehet. Ha nem, akkor annak okait általában egész egyszerű felderíteni.

„Anya, maradj itt!” Az ovit kezdőktől gyakran halljuk ezt a mondatot. Még ha a kicsik örülnek is annak, hogy velük egykorúakkal játszhatnak és barkácsolhatnak, vidám dalokat tanulhatnak, vagy az óvoda saját játszóterén tombolhatják ki magukat, a szülőktől való elválás – főleg az első hetekben – nehéz lehet számukra. Ráadásul minden új: a sok gyerek, a játékok és szórakozási lehetőségek széles választéka, valamint a szokatlan zaj egészen lefáraszthatja őket. Nem csoda, hogy már egy délelőtt is örökkévalóságnak tűnhet számukra.

Az óvodát kezdő gyermekek beszokási ideje eltérő hosszúságú – azok, akikre korábban bébiszitter vigyázott, vagy bölcsődébe jártak, általában gyorsabban alkalmazkodnak az új helyzethez. Az, hogy a kis újoncok az első négy hétben sírnak a szülőtől való elváláskor, mégis teljesen normálisnak tekinthető – hiszen az új szituáció érhető módon egy kis bizonytalanságot szül. Ennek megszokásában azzal segíthetjük a kicsiket, hogy az első időben ott maradunk velük, majd pedig egyre hosszabb időre ott hagyjuk őket a csoportban. Valamint az is megkönnyíti számukra a helyzettel való megbarátkozást, ha hazaérve lehetőséget adunk nekik arra, hogy beszéljenek az élményeikről, és ily módon feldolgozhassák azokat.

Ha a gyermek nehezen létesít kapcsolatot a többiekkel, akkor praktikus lehet reggel nagyon korán vinni az óvodába – így nem egy nagy, zajos csoportba csöppen, hanem minden újonnan érkezővel külön-külön „megbarátkozhat”. Ha mindez nem hoz megoldást, akkor célszerű elbeszélgetnünk a gyermekkel a dologról. Ennek során ügyeljünk arra, hogy óvatosan kérdezzünk, figyeljünk oda rá, és próbáljunk együtt megoldásokat keresni.

És ha mindez semmit sem segít? Akkor előfordulhat, hogy szellemileg érettebb a csoporttársainál, és azért nem érzi jól magát a vele egykorúakkal. Lehetséges, hogy ő már korábban megérik arra, hogy elkezdje az iskolát. Ami nem jelenti automatikusan azt, hogy ott minden akadályt probléma nélkül vesz majd. Mert az iskolát ugyanúgy meg kell szokni.

ÍGY NEVELJÜNK BÁTOR GYEREKET

Hozzuk meg a gyermek kedvét a tanuláshoz néhány trükkel

„Na, várod már az iskolát?” A legtöbb iskolába induló kisgyerek erre a kérdésre igennel felel. Viszont vannak olyanok is, akik a fejüket rázzák. Vagy épp nemmel válaszolnak. De azok közt a lurkók között is, akik alig várták, hogy végre az iskolapadot koptathassák, vannak, akik néhány nap vagy hét elteltével megváltoztatják a véleményüket – és mégis inkább visszamennének az óvodába vagy az édesanyjukhoz. Akkor természetesen felvetődik a kérdés: vajon mi okozta a negatív változást?

„Ha a gyermekem nem örül annak, hogy iskolába mehet, akkor nekem szülőként először is azt kell végiggondolnom, hogy én magam valamilyen mértékben felelős vagyok-e ezért – mondja Andrea Richter, az alsó-ausztriai képzési központ iskolapszichológiai részlegének vezetője. – Túl nagy nyomást gyakoroltam rá? Vagy azt hangoztattam folyamatosan: »Hú, én úgy szerettem iskolába járni, és úgy örülök annak, hogy te is elkezdheted végre?«”

Az iskolapszichológus találkozott olyan esetekkel, amikor a nagyobb testvérek bizonytalanították el az iskolakezdő kistestvérüket. „Ha ők ott nem voltak túl sikeresek, akkor a téma negatív töltetet kapott.” Az ilyen esetekben azt tanácsolja Richter a szülőknek, hogy még az iskola megkezdése előtt beszélgessenek a gyermekkel erről – és magyarázzák el neki, hogy az iskolába járást mindenki máshogy éli meg. Mondhatjuk például azt: „Meg fogod látni, hogy neked nagyon kedves tanító nénid lesz, és nagyon fogod élvezni a tanulást.” Mindenképpen fontos lenne, hogy felvilágosítsuk a gyermeket arról, hogy: „Te nem a bátyád vagy nővéred vagy. Hanem egy önálló személyiség. És fontos, hogy tudd, te ugyanazt a szituációt lehet, hogy egészen máshogy éled meg.”

Kisebb nyomás, nagyobb kedv

De mi van akkor, ha az iskolakezdés után bizonyos idő elteltével ütközünk ellenállásba? Emögött is különböző okok állhatnak. Lehet, hogy az új kihívások egyszerűen csak túlterhelik a gyermeket. Ebben az esetben először is ki kell találnunk: ki az és mi az, ami túlterheli őt? Túl gyors a tempó? A család részéről túl magasak az elvárások? „Ha az első gyerekről van szó, akkor a szülők számára általában még nem világos, hogy mit tud a gyermek, és mit nem – mondja Andrea Richter. – Esetleg azt gondolják, hogy a házi feladatnak tökéletesnek kell lennie. Egy tipikus jelenet az, amikor a gyermek az íróasztalánál ül, az édesanyja pedig mögötte áll egy radírral a kezében, és akár egy héja, minden hibánál odabök vele.” Ebben az esetben tanácsos lejjebb csavarni az elvárásainkat, és lehetőséget adni arra neki, hogy tanulhasson a saját hibáiból.

De a túl alacsony elvárások is okozhatják azt, hogy a gyermeknek nincs kedve iskolába járni. „A tanácsadóban már találkoztam olyan gyermekkel, aki azt mondta: mostantól nem járok iskolába. Aztán kiderült: a gyerek már mindent tud, és azt gondolja, hogy ha 6 hónapot kihagy, és csak utána kezd el újra járni, akkor esetleg csinálnak majd valamit, amit izgalmasnak fog találni.” Ha az kristályosodik ki, hogy a gyermek valóban ennyire előre jár, akkor lehetőség van arra, hogy átkerüljön a következő osztályba – méghozzá egyből a tanév elején. „Jó feltételek mellett ez általában szuperül működik.”

HOGYAN TÁMOGASSUK GYERMEKÜNK IMMUNRENDSZERÉT?

Újra és újra kezdeményezzünk beszélgetést a gyermekkel

Hogy a szülőknek maguktól sikerül-e rájönniük, hogy mi a probléma, az a beszélgetési alaptól függ. Az iskolapszichológus tippje: „Egyszerűen csak beszélgessünk a gyermekkel, ne kérdezzük ki őt.” Jó időpont ehhez az esti lefekvéshez készülődés. „Ha a gyermek már jóformán félálomban van, akkor nagyobb eséllyel böki ki, hogy mi az, amiről valójában szó van.” Vagy akkor, amikor leülünk vele rajzolni és játszani. Kellemes, laza hangulatú atmoszférában a gyermek is könnyebben rávehető arra, hogy nehéz témákról beszéljen.

De természetesen vannak dolgok, amiket nem tudnak elmagyarázni a gyermekek – vagy amiket nem képesek szavakba önteni. Ahogy annak a kislánynak sem sikerült Richter praxisában, akinek a tornázás után nehézségei voltak a felöltözéssel. „Izzadt volt, és nem sikerült felhúznia a harisnyáját. Aztán pedig félt, hogy mérgesek lesznek rá, amiért nem volt elég gyors – és először csak testnevelésórára nem volt hajlandó járni, majd pedig már iskolába se. Amikor rájöttünk, hogy mi az ok, sikerült megoldást találnunk a problémára.”

Azokban az esetekben, amikor a szülők tanácstalanul állnak a helyzet előtt, segíthet egy iskolapszichológiai tanácsadás. „Amíg a gyermek csak reggel mondja, hogy »ma nincs kedvem iskolába menni«, viszont mégis elmegy, az még nem vészjelzés. De ha alig sikerül rábírnunk reggel arra, hogy elhagyja a házat, vagy ha elkezd pszichoszomatikus tüneteket mutatni, akkor jobban meg kell vizsgálnunk a helyzetet.”

Ugyanez érvényes abban az esetben is, ha az olvasni és írni tanulásban egyáltalán nem látunk nála fejlődést. Akkor meg kell vizsgálnunk, hogy nem egy olyan gyengébb képesség van-e a háttérben, amit egy speciális tréninggel fejleszteni lehet.

Hogy a gyerekek milyen gyorsan érzik magukat otthon az iskolában, Richter szerint az osztályközösségtől is nagyban függ. Ugyanakkor általában azt mondhatjuk: „Karácsonykor már egységet alkotnak.”