Active Beauty
Időszakos böjtölés

Az új és trendi diéta

Időszakos böjtölés

Az időszakos böjtölés különböző formái ma igazán trendi diétás módszerként jelennek meg sokak előtt, pedig az ilyen, szakaszos étkezési szokások évezredek óta jelen vannak az emberek életmódjában. Az újra felfedezett időszakos böjtölésnek számos egészségügyi előnye van, köztük a túlsúly leadása, az emésztés működésének javulása, sőt, egyes kutatások szerint még az immunrendszer erősödése is.

Mi az az időszakos böjtölés?

A diétás módszer lényege, hogy ahelyett, hogy a megszokott módon, napi 3-5 étkezés alatti fogások tartalmán változtatnánk, főleg az étkezések idejével és mennyiségével tesszük ezt meg. A fogyókúrának számos módja létezik. Vannak, amelyekben a hét napjait osztjuk böjtölő és ’lakomázó’ szakaszokra, és vannak, amelyekben ezt az egyes napok óráira vetítjük ki.

SZTÁROK DIÉTATIPPJEI

Az egyik legnépszerűbb időszakos böjtölő diéta például az 5:2-nek nevezett. Ez arra utal, hogy a hét öt napján úgy eszünk, ahogy megszoktuk, és szinte azt, amit csak szeretnénk, míg a maradék két napon táplálékbevitelünket maximum 500-600 kalóriára csökkentjük. A napi beosztású időszakos böjtölések közül a 8-6 és a 12-6 a leginkább elterjedt, illetve a kezdőknek is legkönnyebben betartható változatok. Előbbi során reggel 8 és délután 6 között, a második alatt pedig dél és délután 6 között szabad az étkezés, 14, illetve 18 órás böjtölést beiktatva ezzel.

De mire jó?

Bár legtöbben a felesleges kilók leadásának reményében kezdenek bele, kutatások szerint az időszakos böjtölés számos más előnnyel is rendelkezik. A kevesebb bevitt kalória eredményeképp ugyanis jótékonyan befolyásolja a koleszterin-és a vércukorszintet, normalizálja a test inzulintermelését, az étkezések közötti nagy szüneteknek köszönhetően pedig tisztítja, kvázi méregteleníti a szervezetet, így jó hatással van az emésztésre és a belek állapotára, az agyműködésre és a vérnyomásra is. Ha pedig ez még nem lenne elég, megfigyelések szerint az időszakos böjtölés hosszú távú eredményei közt tudhatjuk a ’kívánósság’ és a nassolás iránti vágy csökkenését és az éhségérzet szelídülését is.

ZÖLD TEA, A GYÖNYÖRŰ BŐR TITKA

Mit ehetünk?

Az időszakos böjtölésnek számos fajtája és változata létezik. Egyes módszerek szerint az evési periódusok alatt bármit fogyaszthatunk, amit csak szeretnénk, más metódusok szerint akkor is inkább az egészséges, főleg növényi alapú étrendet hatásos követni a cél érdekében. Ezért attól függően, hogy mi pontosan a célunk, milyen intenzitású böjtölést választunk, és eddig mi jellemezte étkezési szokásainkat, ajánlatos utána nézni a különféle böjtölések alatt tanácsolt recepteknek és étrendeknek, ezekből bőséggel találunk az interneten is. Ha pedig szakember segítségét kérjük ki, akkor biztosak lehetünk a sikerben. A legfontosabb azonban a változatosság elve, annak érdekében, hogy az evéssel töltött periódusokban a szervezetünk mindent megkapjon, amire működéséhez szükség van: a jótékony zsírokat, rostokat, vitaminokat, aminosavakat és minden más elengedhetetlen tápanyagot.

Hogyan vágjunk bele? Mikor ne vágjunk bele?

Az időszakos böjtölési módok sokszínűsége miatt szinte minden egészséges, felnőtt ember belevághat a diétába. Azonban ha nem vagyunk hozzászokva az evés nélkül töltött hosszú órákhoz, jobban tesszük, ha egy egyszerűbb változattal kezdjük. Figyeljünk a testünkre, és ha úgy érezzük, nem bírjuk, tegyük le a voksunkat egy másik beosztás mellett. Az időszakos böjtölés – bár széles rétegek számára teljesen biztonságos – nem ajánlott kiskorúaknak, étkezési zavarokkal küzdőknek, várandós anyukáknak és súlyos cukorbetegeknek.