Active Beauty
Hatha jóga
Szöveg: Nagy Viktória

Tökéletes választás kezdő jógázóknak

Hatha jóga

A hatha jóga az a tradicionális jógafajta, ami megismertette ezt a mozgásformát a nyugati világgal. Középpontjában ászanák állnak, azaz fizikai gyakorlatok. Cikkünkben közelebbről is bemutatjuk ezt.

Mi a hatha jóga?
Ez a fajta jóga bárki számára megfelelő: azoknak is jó választás, akik már régóta jógáznak, de azok számára is, akik most próbálják ki először. A hatha jóga gyakorlatai között vannak könnyebbek és olyanok is, melyek kihívás elé állítanak. A gyakorlatoknak hála megtanulsz koncentrálni a légzésre, és a pillanatra fókuszálni, így teljesen kikapcsolódsz, és nem a különböző teendőkön és problémákon jár a fejed.

Gyakorlatok
Az olyan klasszikus jóga gyakorlatokon kívül, mint a napüdvözlet, a kobra vagy a lefelé néző kutya, különféle légző és meditációs feladatok elvégzése is szükséges. Egy hatha jóga óra a napüdvözlettel kezdődik, amit számos ászana követ, majd egy lazító gyakorlattal, azaz savászanával ér véget.
A savászanát hullapózként is ismerik, de az elnevezése ellenére nem kell megijedni tőle. Ehhez a pózhoz feküdj hanyatt a földre, a lábaidat tedd terpeszbe, a karjaidat pedig nyújtsd oldalra úgy, hogy a kezeid az ég felé nézzenek. Nagyon fontos, hogy a tested szimmetrikus legyen. Pár percig maradj így, és közben lassan szívd be, és fújd ki a levegőt. Ekkor figyelj arra, ahogy lesüllyed a hasad kilégzéskor, illetve megemelkedik belégzéskor. Befejezésként lassan ülj fel, és egyenesedj ki.

NYEREGBE!


Pozitív hatások
Ha rendszeresen jársz hatha jógára, akkor számos jótékony hatást fogsz magadon észrevenni:
  • Jobb lesz a közérzeted
  • Több lesz az energiád
  • Ellazulsz
  • Megerősödik a tested
  • Mozgékonyabb leszel
  • Jobb lesz az egyensúlyérzéked és a koordinációd
  • Ellazulnak a feszült izmaid
  • Javul a véráramlás
  • Enyhülnek a hát- és nyakfájdalmak
  • Csökkented a stressz-szinted
  • Javul a koncentrációd
  • Hajlékonyabb leszel

10 TIPP, HOGYAN VEGYÜK RÁ MAGUNKAT A MOZGÁSRA



Figyelem kezdők!
Ha kezdő vagy, akkor nagyon fontos, hogy figyeld a tested jeleit, hiszen a hatha jóga gyakorlatainak az a célja, hogy tegyél valamit az egészségedért, és óvatosan menj el a tested határáig, amit természetesen soha ne lépj át. Épp ezért annyira fontos, hogy minden feladatot fegyelmezetten és pontosan végezz el, méghozzá egy képzett edző felügyelete alatt.