Active Beauty
Döntéshozatal: így sikerülhet!
Szöveg: Antonia Wemer

Igen? Nem? Talán?

Döntéshozatal: így sikerülhet!

Időnként napokba, hetekbe vagy akár hónapokba is telhet, mire meghozol egy döntést? Ne aggódj, nem Te vagy az egyetlen, aki így érez. Végtére is olyan időket élünk, amikor az internetnek és a globalizációnak köszönhetően szinte végtelen választási lehetőség áll a rendelkezésünkre. Ráadásul még a pályaválasztásban is nagyobb szabadságunk van, mint az előző generációknak. Ezenkívül számtalan életstílus közül választhatunk, milliónyi potenciális partner mellett dönthetünk, és bármikor elköltözhetünk egy másik országba. Nem csoda, hogy nem mindig könnyű elkötelezni magunkat egy lehetőség mellett. Hagyjuk, hogy algoritmusok segítsenek, pro-és kontra listákat állítunk fel, a közösségi oldalakon kérjük ki barátaink véleményét – és néha csak azt tudjuk mondani: „Még nem tudom”. Más szóval: elhalasztjuk a döntést.

Döntéshozatal – kihívás a nők számára

Főleg a nőkről mondják, hogy gyakran hiányzik belőlük a határozottság. Kutatások szerint óvatosabban cseleszenek, együttműködőbbek, és csak akkor hozzák meg a döntést, ha eleget mérlegeltek. A kutatók azt állapították meg, hogy a férfiak, lényegesen könnyebben hoznak döntéseket. Kevésbé megerőltető számukra, nem foglalkoznak vele annyit, hogy a választott lehetőség valóban a megfelelő-e – kevésbé érzik úgy, hogy túl lennének terhelve a döntésre váró dolgok mennyisége miatt. Ez utóbbi talán annak köszönhető, hogy a családi hétköznapok során ritkábban kell megmondaniuk, hogy mi legyen. Hiszen a lakáskeresésnél gyakran a nők a döntéshozók. És a lakberendezési ügyekben, a nyaralások lefoglalásában vagy az óvodaválasztás esetén is leginkább a nők kezében van a döntés.

Amikor a nők hoznak meg egy döntést, sokszor utólag bocsánatot kérnek

Számos esetben ösztönösen döntünk. Pontosabban: 62 százalékban. Összehasonlításképpen: a férfiak csupán 52 százaléka hallgat az intuícióira. És még egy feltűnő különbség: a nők hajlamosak arra, hogy részletesen megindokolják a döntésüket. „Személyes motivációból vagy külső befolyás miatt hozunk meg döntéseket – amelyek egy vacsorameghívás lemondásával kezdődnek, és a gyerekneveléssel vagy egy meeting megtartásának módjával fejeződnek be“ – írja a német-izraeli újságírónő, Linda Rachel Sabiers a Zeit Online-on. Úgy véli, emögött az az aggodalom áll, hogy mások azt gondolják, hogy önzőek vagyunk és érzelmi alapon döntünk, és óva int attól, hogy ily módon a saját véleményünket elnyomjuk: „Magamnál azt tapasztalom, hogy a magyarázatok észrevehető átmenet nélkül magyarázkodásokká válnak, amennyiben túl sok „mert”-tel kezdődő mondatot használok.

Döntéseket hozni – és kiállni mellettük. Hogy megy ez?

Igen? Nem? Talán? Az alábbi tippek segíthetnek a döntéshozatalban.

Megmagyarázni oké – de már előre?

Alexis Johann, viselkedéstervező megalapozottnak tartja a nők azon törekvését, hogy meg kell indokolni a saját döntéseket. A nők hajlamosak arra, hogy reálisabban tekintsenek a dolgokra. Ennek következtében a lehetséges kockázatokat, amelyek döntési helyzeteket vonnak maguk után, szívesen teszik mások számára átláthatóbbá és kézzelfoghatóvá. „Ezt néha tétovábbnak, kevésbé bátornak és kevésbé határozottnak élik meg “ – mondja Johann. A szakértő tippje: ahelyett, hogy a döntések miatt utólag magyarázkodnánk, jobb, ha előre ismertetjük a gondolatainkat. „Ha az egyik vagy másik lehetőség előnyeit vagy hátrányait ismertetjük mások számára – tehát a lehetséges akadályokat nem egyedül, csendben mérjük fel –, akkor a feltételezett gyengeség a külső szemlélő számára inkább erősségé válik. Meggondoltnak, összeszedettnek, erdeményorientáltnak és párbeszédre képesnek tűnünk.“

A nézőpont megváltoztatása

Johann azt tanácsolja azoknak a nőknek, akik visszariadnak a határozott döntések meghozatalától, hogy egy másik szemszögből vizsgálják meg a dolgokat: „Egy kis túlzott önbizalom vagy bátorság segít, hogy kipróbáljunk új dolgokat.“ Egy egyszerű módszer ennek gyakorlására a nézőpont megváltoztatása. Kérdezzük meg magunktól: hogyan hozná meg ezt a döntést valaki más?

Álljunk ki a saját megérzéseink mellett

Az önészlelés is fontos szerepet játszik: Linda Rachel Sabiers elmélkedései során arra a következtetésre jutott, hogy a nőknek jobban kellene értékelniük a saját véleményüket. Úgy vélekedik, hogy érdemes aktívan dolgozni azon, hogy tartózkodjunk a magyarázkodástól – és inkább arra tanítsuk a társadalmat, hogy a megérzések és a mindennapi tapasztalatok alapján hozott döntések ugyanolyan értékesek lehetnek.

Tanuljunk meg nemet mondani

A nagyobb önbecsülés azt is magával vonhatja, hogy eleve nem terheljük magunkat túl sok döntéshozatallal. Kathleen Vohs pszichológus kísérletei során azt tapasztalta, hogy egy választás meghozatala fárasztó. Egy másik tanulmány szerint a fáradtság viszont megfékezi a kockázatvállalási hajlandóságot. És végül, de nem utolsósorban az sem lenne rossz, ha időről időre eszünkbe jutna, hogy – akárhogyan döntünk – nem tudunk mindenkinek megfelelni. Hogyan is fogalmazta meg velősen az egykori amerikai First Lady, Michelle Obama? „Tedd azt, amit helyesnek gondolsz. Úgyis mindig lesz valaki, aki másképp gondolja.“