Active Beauty
Összetartozunk?

A kitartás egymás mellett: a különválás ellentéte

Összetartozunk?

Korábban azt mondtuk: „míg a halál el nem választ”, manapság egyre több olyan párral találkozunk, akik a kapcsolati státuszukat többéves együttélés után sem tudják – vagy akarják – pontosan meghatározni. Ennek ellenére az elköteleződés fontos előfeltétele az életen át tartó szerelmi boldogságnak. Natascha Koller párkapcsolati coach szerint a feleket összekapcsoló „összetartozunk”-nak még mindig komoly jelentősége van. Minél jobban elkötelezzük magunkat egy kapcsolatban, annál jobbak az esélyeink a hosszú távú, meghitt együttlétre.

Mennyire fontos manapság elköteleződni?

A párkapcsolati elköteleződés kifejezés első hallásra nem felel meg a kor szellemének. Ám erre a fontos döntésre szükség van ahhoz, hogy sikerüljön együtt átvészelni a nehéz időket. Mert még ha a legtöbben nem is tudják: a szerelem elsősorban egy döntés, és nem egy érzés. A szerelembe esés első fázisa egy mámoros állapot, amikor úszunk a boldogságban. Hosszabb távon a szerelemnek azonban a nyugalom és a bizonyosság érzését kell adnia ahhoz, hogy tudjuk, a jó úton járunk. Az elköteleződés által készek leszünk lemondani valamiről azért, hogy egy még nagyobb dolgot érjünk el. Csak a hosszú távú kapcsolatban való gondolkodás eredményez egy igazságos és kiegyensúlyozott „adok-kapok”-ot, kölcsönös gondoskodást, támogatást, valamint hajlandóságot arra, hogy bizonyos helyzetekben hátrébb soroljuk saját szükségleteinket.

Milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy létrejöhessen egy elkötelezett kapcsolat?

Fontos, hogy mindkét partner szabad legyen, tehát egyiküknek se legyen másik párkapcsolata. Egy elkötelezett kapcsolat teljes odaadást követel mindkét fél részéről. Alapvető tehát, hogy mindketten elismerjék a kapcsolatot. Ezenfelül tisztázni kell a párkapcsolattal szembeni elvárásokat is. Ez vonatkozik a családtervezésre, de olyan témákra is, mint a hűség, a mindennapok, a mindenkori fontos értékek és a közös szabadidő. Attól a pillanattó kezdve, hogy úgy döntünk, párkapcsolatot alakítunk ki valakivel, már nem csak a saját szükségleteink léteznek, hanem a közös döntések balansza, kompromisszumok és konszenzusos megoldások is. Ezért rendkívül fontos folyamatosan keresni az alkalmat a beszélgetésre, hogy a pár mindkét tagja úgy érezze, megértik. Ezenkívül meg kell tanulnunk elfogadni a saját gyengeségeinket. Ha ez sikerül, nagyvonalúak leszünk a partnerünk gyengeségeivel szemben is, és képesek leszünk szerelmet és elismerést adni és kapni. Ekkor már nem törekszünk arra, hogy megváltoztassuk a másikat. Így lehet egy elkötelezett szerelem stabil alapjait megteremteni.

Tegyük fel, hogy az elköteleződés mellett döntöttünk: honnan tudjuk, hogy a másiknak is pont ez jár a fejében?

Nos, erre a beszélgetésekből kell rájönni. Abban a pillanatban, hogy bizonytalanná válunk, és meg akarjuk tudni, hogy hol tart a kapcsolatunk, össze kell szednünk a bátorságunkat egy beszélgetéshez. Természetesen erre nem rögtön a harmadik randevún kell sort keríteni, de egy idő után fontos, hogy tudjuk, mi jár a másik fejében, és merre vezet az út. Ha a tisztánlátás és elköteleződés iránti igényünket nem vesszük komolyan, átlépünk a határainkon. Ez újra és újra rövidebb vagy hosszabb ideig tartó frusztrációhoz vagy feszültséghez vezethet.

És ha a párunk nem akar lehorgonyozni mellettünk? Mitévők legyünk?

Ha mi szilárd kapcsolatot szeretnénk, a másiknak viszont más tervei vannak, az elkerülhetetlenül kölcsönös lelki sérülésekhez és csalódásokhoz fog vezetni – a legrosszabb esetben pedig azt eredményezi, hogy se a másikat, se magunkat nem fogjuk tisztelni. Hiszen azt is tiszteletben kell tartanunk, ha a másik nem szeretne komoly kapcsolatot, és ebből le kell vonnunk a konzekvenciát. Ennek általában szakítás a vége. Ily módon ugyan valószínűleg szembe kell néznünk a szerelmi bánat fájdalmával, viszont ebben az esetben győz az öntisztelet, és megerősödve indulhatunk a jövőbe. Egy olyan kapcsolatban, aminek nem egyértelműek a keretei, hosszú távon senki sem találja meg a boldogságát.

Vannak párok, akik egészen egyéni rituálékkal kötik össze az életüket. Ez csak egy kedves játék, vagy valóban megerősíti a kapcsolatot?

Ezt a pároknak maguknak kell eldönteniük. Ha mindketten egyetértenek abban, hogy a házasság helyett egy más rituálé által lépnek rá a közös útra, természetesen az is teljesen rendben van. Viszont ezek általában több ponton is különböznek a hivatalos egybekeléstől. A törvényes házasságkötés bizonyos jogokat és kötelezettségeket von maga után, amik akkor válnak hatályossá, amikor például gyermekek születnek, vagy a házastárs életét veszti. A hivatalos házasságnak a társadalmi és családi elismertsége is más lehet. Ezeket az aspektusokat nem szabadna alábecsülni, mert társas lényként összekapcsolódunk az embertársainkkal. A társadalmi elvárások és vélemények hatnak ránk, ha akarjuk, ha nem.

Vannak emberek, akik számára különösen fontos, hogy a nyilvánosság előtt is megmutassák, hogy tartoznak valakihez. Indokolt ez?

Nagyon is. Rendkívül fontos együtt mutatkozni a párunkkal. Ez tisztázza a helyzetet kifelé, belül pedig megerősíti az összetartozás érzését. Ha ezt nem tesszük, az a másikat nagyon bánthatja. Az összetartozás érzése az, ami életben tartja a szerelmet.

Egy elkötelezett kapcsolathoz az is hozzátartozik, hogy nemcsak a jó, hanem a rossz időkben is kitartunk egymás mellett. Jellemzően mely krízisek teszik tönkre a kapcsolatokat?

A pároknak a hosszú kapcsolatokban sok közös kihívással kell megküzdeniük. Szerelembe esnek, és talán családot alapítanak, a pár egyik tagja otthon marad a gyerekekkel, a másik dolgozni jár, mindketten teljesen más mindennapi valóságban élnek. Valamikor a pár másik tagja is újra munkába áll, így a gyermekkel kapcsolatos és egyéb teendőket újra fel kell osztaniuk egymás között. És egy nap a gyerekek is elhagyják a szülői házat. Sejthető, mennyi krízist kell egy családnak átvészelnie. Én ennek kapcsán szívesen említek meg még néhány, talán nem teljesen nyilvánvaló okot, például a túl kevés „páridőt”, a munkahelyi stresszt, a pénzügyi terheket, a kihívásokat egy mozaikcsaládban, a különböző szexuális igényeket vagy a távkapcsolatokra jellemző fizikai különlétet. Ha párként jól vettük az akadályokat, és felneveltük a gyermekeinket, lehet, hogy felmerül bennünk a kérdés: Maradjunk együtt így is, hogy a gyerekek már felnőttek? Ez volt minden? Vagy vár még ránk valami? Ezeket a fázisokat párként mind át kell vészelni, és ezek a szituációk mind krízisekhez vagy akár szakításhoz vezethetnek.

Mit tehetünk, hogy a nehéz kihívások ne szétválasszanak, hanem épp ellenkezőleg, inkább összekovácsoljanak minket?

A partnereknek az ilyen helyzetekben rá kell jönniük, hogy mi okozza a nehézséget. A gyereknevelésről van szó? Nem figyelünk oda eléggé egymásra? Túl kevés minőségi időt töltünk egymással? Környezetváltozásra lenne szükség? Vagy több nehézség egyvelege okozza a problémát? Mindegy, hogy valóban komoly problémákról van szó, vagy csak körbe-körbe forgunk, egy külső szakértői tanács segíthet, hogy ne kerüljünk bele egy újabb negatív spirálba, hanem konstruktív megoldásokat találjunk. A közös tevékenységek is képesek összekovácsolni a párokat – mint a rendszeres, heti egyszeri páros esték, például egy étterem- vagy mozilátogatás. Tehetünk közös sétákat, ami során beszélgethetünk és meghallgathatjuk a másikat, vagy kereshetünk hobbikat, amikben mindketten örömünket leljük. Nem elég mindig csak szövögetni a terveket és beszélni róluk, azokat lépésről lépésre meg is kell valósítani.

Milyen szerepet játszik az együttélés az elköteleződés szempontjából? A közös mindennapok erősítik az összetartozás érzését?

A közös mindennapok jóval érezhetőbbé teszik az összetartozást, viszont – ahogy a praxisomból néhány pár kapcsán tudom – nem alapfeltétele egyik a másiknak. A nem egy háztartásban élő partnereknek a hiányzó mindennapok ellenére is sikerülhet úgy alakítani az életüket, hogy úgy érezzék, összetartoznak.

Hogy sikerülhet az elköteleződés ellenére sem korlátozva érezni magunkat egy párkapcsolatban?

A kapcsolat elején a legszívesebben annyi időt töltenénk a másikkal, amennyit csak lehet. Hosszú távon egy kapcsolat viszont csak úgy tud fejlődni, ha elég időt és szabad teret hagyunk egymásnak. Tehát a mi kezünkben marad a felelősség a saját életünkért, mind érzelmi, mind szakmai vagy pénzügyi szempontból. Az emberek élete egy feszültségi térben zajlik, az önállóság, függetlenség és szabadság iránti vágy, valamint a valakihez tartozás, közelség és védettség iránt szükséglet között. Ezt az egyénileg különböző mértékű ellentmondást el kell ismernünk, és párként is meg kell találnunk az egyensúlyt a mindenkori szükségletek között. Mindent, ami számunkra valóban fontos, táplálni, öntözni és ápolni kell. Így marad a szerelem mindenki számára élettel teli, hiszen „az egyikünk szabadsága ott ér véget, ahol a másikunk szabadsága kezdődik”, ahogy Immanuel Kant német filozófus fogalmazott egykoron. Ez a kapcsolatok vezérmotívuma is.