Active Beauty
A kamasszal is lehet beszélgetni

Beszéljünk!

A kamasszal is lehet beszélgetni

Nem könnyű időszak a kamaszkor sem a gyereknek, sem a szülőknek. Szóra lehet egyáltalán bírni egy szűkszavú tinit? Igen! Meg is mutatjuk, hogyan.
 
Tegnap még egy kisiskolás kislány vagy egy elbűvölő tizenegyéves ült ott a kanapén, most meg egy pimasz tini terpeszkedik rajta, aki kettőt sem szól, és gyorsan el is tűnik a szobájában. A pubertáskorban sok szülő rá sem ismer a gyerekére.  

Ez teljesen normális, mondja Jessica Hess pszichológus, Jesper Juul módszereit alkalmazó (tinédzser) coach és familylab-szülői tanácsadó. Hiszen a testi változásokhoz sok erőre van szükség, és az agyban is nagy munka folyik: az agysejtek küzdenek az életben maradásért, kapcsolataik folyamatosan átépülnek, átalakulnak.A tervezésért és végrehajtásért felelős homloklebenyi területek pedig általában csak fiatal felnőttkorban „ébrednek fel”.

Ezen fejlődés részeként a fiatalok ebben az időszakban eltávolodnak a szüleiktől, és szívesebben beszélgetnek a barátaikkal. Ennek ellenére nem kell – és nem is szabad – megszakítani velük minden verbális kapcsolatot. Ha a szülők kicsit dolgoznak a módszereiken, könnyebben sikerülhet nekik a tinikkel szabályokról, konfliktusokról, valamint olyan témákról beszélgetniük, mint az alkohol, a szerepképek, a szerelem vagy a szexualitás. Ezeket a diskurzusokat nem lehet kierőszakolni, az alábbi tippek viszont segíthetnek a szülőknek egy lépéssel közelebb kerülni a gyermekükhöz:

Pubertás: 13 tipp a kamasszal való kommunikációhoz

 

1. Találd meg a megfelelő hangnemet és pozíciót

Mindegy, hogy kisgyerekről vagy pubertásról van szó: a felnőttek igyekeznek a gyerekeiket a felnőtté válás útján a jó irányba terelni – hasonlóan egy világítótoronyhoz, amelyik egy tengeren úszó csónakot navigál. A jó kapcsolat alapja, hogy a szülők egyenrangú félként tekintsenek a gyermekükre. „A fiataloknak támogatásra van szükségük, viszont azt is érezni akarják, hogy komolyan veszik őket” – mondja Jessica Hess.
 
Ha a szülők ebben a korszakban kevésbé nevelik, inkább csak tiszteletteljesen kísérik gyermeküket az úton, az már egy jó alap a beszélgetésekhez. „Az egyenjogú bánásmóddal előbbre jutunk, mint a hatalmi játszmákkal.” Egy meleg, barátságos hangnem, valamint a meggyőződés, hogy a tini el akar nekünk valamit mesélni, ugyancsak sokat segíthet.
 

2. Maradj rugalmas

Engedd a kamasznak, hogy eldöntse, mikor akar veled beszélgetni. Az iskolából egy nehéz nap után hazaérve sok tini egyszerűen csak pihenésre vágyik, és nem akarja, hogy kérdésekkel bombázzák. „Ezt fogadjuk el, és ne ragaszkodjunk az azonnali beszélgetéshez” – tanácsolja Ulrike Döpfner pszichológus és a „Jó beszélgetések varázslata” c. könyv írója.
 

3. Légy nyitott a különböző témákra

Abban viszont biztos akarsz lenni, hogy egy bizonyos témáról még aznap tudtok beszélni? Akkor tedd magad egy adott időintervallumra „elérhetővé” a kamasz gyermeked számára, tanácsolja Hess szakértő. „Ez a dolog annyira fontos számomra, hogy még ma este szeretném megbeszélni veled. Készíthetünk hozzá egy teát és egy finom szendvicset. 19 és 21 óra között bármikor rendelkezésedre állok.” Ez azt mutatja, hogy tiszteletben tartod, hogy neki este más programja is lehet, tehát hogy esetleg szeretne még chatelni a barátnőjével, ugyanakkor átruházod a felelősséget.
 

4. Találd meg a legjobb kereteket

Sok tini szívesebben beszélget valamilyen közös tevékenység – így például asztali tenisz, futás vagy autókázás – közben. „Útközben” ugyanolyan mély beszélgetést lehet folytatni, mint egy helyben ülve. A fiatalok könnyebben megnyílnak, ha érzik, hogy a szülő csak rájuk koncentrál. Ezért tanácsos ilyenkor a nyugalmat megzavaró mobiltelefont otthon vagy lehalkítva a táskában hagyni.
 

5. Hangolódj rá a tini témákra

A tinédzsereknek vannak olyan szenvedélyeik, amikben a szüleik nem osztoznak – például a népszerű videók a YouTube-on, az aktuális divat vagy a legújabb számítógépes játékok. Ha gyermek érzi, hogy anya és apa őszintén érdeklődik ezek iránt, akkor szívesen meg is mutatja nekik a tudományát. „Ez jót tesz a lelkének – és segít neki a gondolatait szavakba önteni” – mondja Martine Delfos, a „Hogy érted ezt?” c. könyv szerzője.
 
 

Pubertás: Még több tipp a jó beszélgetésekhez

6. Indítsd lazán

Egy könnyed csevegéssel is el lehet indítani a beszélgetést. Ha a fiatalt például az aktuális napi témákról kérdezzük, akkor úgy érzi, komolyan vesszük őt. Néha képekkel könnyebb belekezdeni, mint szavakkal – lehet, hogy szívesen megmutatná neked a mobiltelefonján lévő képeket? Bemelegítésként te is elmesélheted neki az egyik személyes élményedet: „Képzeld csak, mi történt velem!” Eközben fordulj a gyermeked felé, és nézz a szemébe.
 

7. Tedd fel máshogy a kérdéseidet

A szülők sokat akarnak tudni a kamasz gyermekükről. Ha lehetne, a teljes napirendjükről kifaggatnák őt. Mivel azt kis eséllyel osztja meg veled, jobban teszed, ha inkább bizonyos pontokra kérdezel rá – például a szuperlatívuszokra. Mi volt a legjobb a mai edzésen? Melyik tanár idegesített ma a legjobban? Cserébe a szülők röviden mesélhetnek a fárasztó zoom meetingjükről.
 

8. Hallgass aktívan

Ez a Thomas Gordon „Családi konferencia” c. kultusz szakkönyvéből vett technika a morgós tinédzsereket is kezelhetőbbé teszi, mert ennek köszönhetően elfogadva érzik magukat. A szülőknek néhány szóban össze kell foglalniuk a gyermek mondatait – az érzésekkel együtt, amiket mögéjük gondolnak. Ilyenkor nem szabad se ítélkezni, se tanácsot adni, se tovább kérdezősködni. Adunk erre egy példát.
Lány: „Utálom Mellyt! Mindenhova már csak az új pasijával jár.”
Anya: „Kirekesztve érzed magad, és ez dühössé tesz, igaz?”
 

9. Beszélj „ha” mondatokban és „én” üzenetekben

A Marshall B. Rosenberg-féle „erőszakmentes kommunikáció” se alkalmaz már olyan elavult eszközöket, mint a nyomás alá helyezés, a fenyegetés vagy a lekicsinylő bánásmód. Az ő „zsiráfnyelv” koncepciója négy lépésére épül: „Ha megállapítom, hogy még nem kaptam információt a szombati meccs időpontjáról (1. megfigyelés), meglehetősen bosszússá válok (2. érzés), mert szeretném megtervezni a hétvégét (3. szükséglet). Megkérhetlek arra, hogy ma estig tájékoztass engem erről (4. kérés)? „A „ha” szócskának és az „én” üzenetnek köszönhetően a másik nem érzi kritizálva magát” – magyarázza Jessica Hess.
 

10. Oszd meg vele a saját tapasztalataidat

A fiatalok természetesen nem mindig cselekszenek megfontoltan. Ha anya és apa például rájön, hogy a 14 éves gyermekük dohányzik, a legjobb, ha először is vesznek egy mély levegőt – és mesélnek neki a saját fiatalkori „bűneikről”. Csak ezt követően tanácsos vele megosztani a saját gondolataikat a témáról – mindenféle szemrehányás nélkül. „Ez már egy jobb beszélgetési alap annál, mintha a szülő nekitámadna a gyermekének” – mondja Jessica Hess pszichológus.
 

11. Ne vedd a szívedre

Minden tanácsot megfogadtál, mégsem jártál sikerrel? Ne felejtsd el, hogy a serdülők súrlódni akarnak, és arra szükségük is van – szeretnek elmenni addig, amíg a szüleik fel nem robbannak. Az agyukban lejátszódó erőteljes átalakulás miatt azonban nem mindig sikerül felismerniük az érzelmeket (például nem látják meg a megbántott arckifejezést), és időben megfékezni magukat. Jessica Hess így írja ezt le: „Olyan, mintha a tinédzserek nem a nekik megfelelő szemüveget viselnék, ami mindent eltorzít.” Ha a gyermek verbálisan túllő a célon, légy megértő, és/vagy alkalmazd a következő módszereket:
 

12. Húzd meg a vészféket még a konfliktus kirobbanása előtt

„A szülők egy nehéz beszélgetést próbáljanak meg áttenni egy másik időpontra” – tanácsolja Jessica Hess. Lehet, hogy egy közös séta lehűti a kedélyeket? Mindkét oldal kérhet egy kis időt magának. Tehát későbbre halasztod, de nem adod fel – ez mindenki számára világos kell, hogy legyen. Lehet, hogy néhány óra múlva jobban sikerül felvennetek egymással a kapcsolatot. Ha viszont Te mondtál valami olyat, amit nem kellett volna, akkor kérj bocsánatot.
 
 

13. Beszélgessetek a beszélgetésről

Martine Delfos szerint a „metakommunikáció” is célravezető lehet, azaz ha néha beszélgettek a beszélgetésről. Például így: „Ez nem megy, mindketten érezzük. Van ötleted, hogy mit csinálunk rosszul? Vagy: „Hallgatsz. Ha ez azt jelenti, hogy nem akarsz velem beszélgetni, akkor sajnálom. De biztos jó okod van rá.” A metakommunikáció a beszélgetés végén is hasznos – ahogy a legfontosabb gondolatok összefoglalása is.