Menü

Vakációs kultúrsokk

Avagy érdekességek a világ körül

Home » Szabadidő » Vakációs kultúrsokk - 06.2017

Ha nem a Balaton vagy a Velencei-tó az úti cél, és elhagyjuk az országot, sok furcsasággal találkozhatunk. Ami az egyik országban teljesen elfogadott, az a másikban sértő – és fordítva. Összegyűjtöttük, milyen vakációs kultúrsokk érhet minket egy-egy országban.

Amerikai Egyesült Államok
Az USÁ-ba látogatók sokszor csodálkoznak azon, hogy az amerikaik mindig mindenhol adnak borravalót. És nem is keveset! Az éttermekben a végösszeg 15%-25%-át szokás borravalóként odaadni, de ugyanez az íratlan szabály érvényes a bárokra, a hotelekre, de még a fizetős toalettekre is!

Dél-Afrika
A Dél-Afrikába érkező turisták számára elég ijesztő lehet, amikor egy törzs vagy közösség meglátogatásakor ízelt lábúakkal vagy áldozati állatok belső szerveivel kínálják őket. Pedig ezeket a “csemegéket” szeretettel adják, ha pedig mi nem fogyasztjuk el őket, az a tiszteletlenség jele!

Kína
Ez a szokás valóságos kultúrsokk lehet azok számára, akik úgy nőttek, fel, hogy “addig nem mész el az asztaltól, amíg mindent meg nem eszel a tányérodról”. Az üres tányér ugyanis néhány ázsiai országban, többek között Kínában, egyet jelent azzal, hogy az illető még ételt kér. Ha tehát be szeretnék fejezni az étkezést, jobb, ha egy-két falatot a tányéron hagyunk, különben vendéglátónk már hozza is az utánpótlást!

Görögország
Aki Görögországba megy nyaralni, ne lepődjön meg, ha a wc felett sok helyen egy felirat jelzi: a használt wc-papírt ne húzza le, hanem a wc melletti kukába dobja. Ezt ott kérik, ahol a vízvezeték rendszert nem újították fel. Például a legtöbb helyen Athénban, ahol a történelmi emlékek és épületek lassítják a felújítási folyamatokat.

Bulgária
Ha Bulgáriában turistáskodunk, hamar feltűnhet, hogy az emberek másképp gesztikulálnak, mint mi, egész pontosan fordítottan. A bólogatás náluk nemet jelent, míg a fejrázás az igennel egyenlő. Hogy ne zavarodjunk bele, érdemes inkább szóban egyeztetni bármiről…

Csehország
A Csehországba látogatók gyakran meglepődnek azon, hogy a csehek milyen csendesek. És amúgy tényleg annak tűnhetnek, hiszen náluk nem szokás idegenekkel szóba elegyedni. Még ha el is fogyasztottak néhány pohár sört, akkor is idő kell nekik ahhoz, beszédessé váljanak.

Törökország
Jobb, ha felkészülünk az álmatlan éjszakákra, ha mondjuk Isztambulba szeretnénk menni nyaralni. Bár ha van nálunk füldugó, talán nem ébredünk fel minden hajnalban 3 órakor a müezzin hangjára, amely imádkozásra hívja a muszlimokat.

Mexikó
A távolság, amely köztünk és beszélgetőpartnerünk között van, kultúránként különbözik. Mi magyarok átlagosnak mondható távolságot tartunk, míg az angolok és a németek szeretnek valamivel messzebbről beszélgetni egymással. Számukra éppen ezért talán még különösebbek a mexikóiak, akik extrém közelségben cserélnek eszmét – egy európai számára szinte zavaró és kellemetlen közelségben.

Mentés

Mentés

Vissza az oldal tetejére
Mint minden weboldal, az activebeauty.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban talál. Értem