Amikor a test beszél

Aki jobban odafigyel a testjelekre, az többet tud meg a másikról – és saját magáról is. Egy kis testnyelvi gyorstalpaló.

A szemek nem hazudnak, a kezeink beszélnek helyettünk, és egy pillantás többet mond ezer szónál. Ha ezeket a jó öreg fordulatokat alaposabban megvizsgáljuk, hamar rájöhetünk: a testbeszéd nem a modern idők felfedezése. Mindazonáltal a nonverbális kommunikációnak ez a formája, mely a gesztusok, a mimika és a testtartás által közvetített üzenetekről szól, az 1960–1970-es években különös figyelmet kapott. Annak idején állapította meg Albert Mehrabian amerikai pszichológusprofesszor kutatásai eredményeként azt, hogy amikor üzenetet közvetítünk mások felé, akkor az üzenet 55 százalékát a testbeszéd teszi ki, 38 százalékát a hangtónus és csupán 7 százalékát a kimondott szó. Mehrabian felismeréseinek következtében tanácsadó könyvek ezrei árasztották el a könyvpiacot, melyek évtizedeken keresztül testbeszédtippekkel látták el az olvasókat, amiknek például az állásinterjúkon vagy az első randevún vehették hasznát.

Majd elérkezett az ezredforduló, amikor az írásbeli kommunikáció egyre nagyobb teret kezdett hódítani magának. Az sms-eknek, e-maileknek és az internetnek köszönhetően az írott szó egyre inkább a mindennapos kommunikáció középpontjába került. Míg a 80-as, 90-es években legalább még telefonálás közben hallhatták a beszélgetőpartnerek egymás hangját, addig a kétezres években a hang is egyre inkább eltűnt a kommunikációból. A fiatal korosztály az érzelmeket jóformán már csak emodzsikkal fejezi ki, a természetellenes pózokban lőtt szelfik pedig a testbeszédet hivatottak helyettesíteni – kevés sikerrel.

Eközben egyre inkább feledésbe merültek a testbeszédismeretek is. Míg a korábbi generációk kis koruktól fogva megfigyelés útján tanulták meg, hogy a velük társalgó gesztusai miről árulkodnak, addig a modern ember lehet, hogy rögtön rávágja, hogy a mobiltelefonján melyik hangulatot melyik smiley szimbólum fejezi ki, viszont egyre kevésbé képes arra, hogy egy randevún a másikról a testtartása vagy a mosolya alapján többet tudjon meg.

Kár, mert a testbeszéd a legőszintébb társalgási forma. Sabine Mühlisch, a konstanzi főiskola egykori nonverbális kommunikációt oktató docense ráadásul azon a véleményen van, hogy „a test gyakorlatilag nem tud hazudni”.

Mindenkinek, aki egy kicsit fel kívánja frissíteni a testbeszéddel kapcsolatos ismereteit, vagy csak belevetné magát a megértésébe, összeállítottunk egy kis gyorstalpalót, íme!

A SIKERES NŐK 4 KÖZÖS TULAJDONSÁGA

Nézz a szemembe, kicsim!

Nem véletlenül nevezik a szemeket a lélek tükrének: nemcsak látunk, hanem beszélünk is velük. Tudnak kérdően, egyetértően vagy elutasítóan is hatni, nevetni vagy sírni, megsemmisítően vagy jóindulatúan nézni. Ha tágra nyíltak, az érdeklődést mutat, ha egy pontra fókuszálnak, az a koncentrációt jelzi. Ha öröm ér bennünket, pupilláink kitágulnak, de azt is jelezheti, hogy valakit vonzónak találunk. Ha valaki lesüti a szemét, ez az előbbivel ellentétben az érdeklődés hiányát jelzi, beszéd közben bizonytalanságról vagy a szükséges ismeretek hiányáról árulkodik, vagy arról, hogy a beszélő attól tart, hazugságon kapják.

A gyakori pislogás is az őszintétlenség jele lehet. Ha füllentünk, de más stresszes szituációkban is adrenalin termelődik a szervezetünkben, aminek következtében gyakrabban csukjuk le a szemeinket. Ha pedig ritkábban pislantunk, akkor feltehetően unatkozunk. Ha szándékosan rámeredünk valakire, az a támadás jele lehet, vagy pedig arra utal, hogy sokkolt minket egy információ. A szemöldök ráncolása haragot fejez ki, ha pedig enyhén felemelt fejjel tesszük ugyanezt, azzal „csak” rosszallásunknak „adunk hangot”. A spontán felbukkanó nevetőráncok a legkedvesebb jelek közé tartoznak, mivel ezek az „igazi” nevetés jelei. A megjátszott nevetés arról ismerhető fel, hogy eközben a szem körüli ráncok nem aktívak.

Egy valódi nevetés ezer mosolynál is többet mond el.

Nézzen szembe az igazsággal

A „valódi” mosoly az arc több részének összjátékából születik. Kaliforniai kutatók kidolgoztak egy rendszert, amelyben elnevezték a leggyakrabban használt mimikai mozgásokat. Így kapta például a szájzug emelkedése az Action Unit 12, a száj lefelé görbülése az Action Unit 15 elnevezést. Egy igazi mosoly az Action Unit 12 és 6 – a szájszeglet emelkedése és a nagy szemizmok összehúzódása – kombinációjaként jön létre.

A szánk tulajdonképpen szavak nélkül is kommunikál. Az összeszorított ajkak feszültségről, frusztrációról vagy haragról árulkodnak. Ha azok össze is vannak préselve – amit a szigorú tekintetű idősebb hölgyeknél látunk gyakran –, az arra utal, hogy valaki valamivel nem ért egyet. Az előrecsúsztatott alsó ajak – amit nemcsak dacos gyerekeknél, hanem felnőtteknél is megfigyelhetünk – sértettséget jelez. Ha valaki a nyelve hegyével végignyalja az ajkait, az vagy ideges, vagy valakit el akar csábítani, esetleg koncentrál vagy csak szárazak az ajkai. Ehhez hasonlóan az is több mindent jelenthet, ha valaki harapdálja az alsó ajkát, amit elsősorban a hölgyeknél figyelhetünk meg, és a gyerekes jegyeket hivatott felerősíteni.

De a homloknak is van közlendője. Ha az előbbin vízszintes ráncok jelennek meg, akkor valami épp nagyon leköti a figyelmünket. A függőleges homlokráncok ezzel szemben azt mutatják, hogy egy bizonyos dologra összpontosítunk. Ha elöl a homlokunkat megérintjük a mutatóujjunkkal, azzal általában azt fejezzük ki, hogy butaságnak tartjuk az elhangzott javaslatot, ha pedig a halántékunkat érintjük meg vele, akkor viszont valószínűleg jónak találunk egy ötletet. A fintorgással néma tiltakozást fejezünk ki.

BOLDOGAN A ROSSZ IDŐBEN IS

Mutasd meg, hogy ülsz, és megmondom, mit gondolsz

A testbeszéd során természetesen nemcsak az arc, hanem az egész test kommunikál. Aki a főnökével vagy egy ügyfelével szemben ül, már azok tartásából következtethet arra, hogy milyen esélyei vannak a béremelésre vagy a szerződés megkötésére. Ha a beszélgetőpartnerünk kissé előredől, akkor meglehetősen jók, mert az az egyetértés és a szimpátia jele. Természetesen a privát beszélgetésekre is igaz ez. Egyik esetben sem szabad tehát „üléshibát” elkövetnünk. Ideális esetben a felsőtestünk egyenes, és ugyancsak a beszélgetőpartner irányába néz, ami érdeklődést mutat. A legjobb, ha beszélgetés közben mindkét lábunk a földön van, vagy lazán keresztbe is tehetjük őket úgy, hogy a felső lábunk a velünk szemben ülő felé nézzen. Semmiképp se tanácsos a szék lábai köré tekernünk lábainkat, és az sem kifejezetten megnyerő, ha a beszélgetés alatt végig rázzuk lábainkat – mindkettő bizonytalanságról árulkodik –, valamint ha túl kényelmesen hátradőlünk a széken, vagy ha csak ácsorgunk: ezt elutasításként vagy az érdeklődés hiányaként értelmezhetik.

A dolgok állása

Állás közben is nagyon sokat elárul rólunk testtartásunk. Ha szorosan egymás mellé tett lábakkal és a testhez „tapasztott” karokkal és kezekkel állunk, az túlzott fegyelmezettséget mutat – és talán azt, hogy a túlságosan alázatos álarc mögött valami egészen más lapul. Amennyiben viszont csípőre tesszük a kezünket, az agresszívan és kihívóan hat. Ha lógó vállakkal állunk, akkor szomorúnak és bátortalannak tűnünk, ha pedig széles terpeszbe tesszük a lábainkat, azzal valószínűleg imponálni szeretnénk valakinek. Joe Navarro FBI-ügynök leírja Beszédes testek című könyvében, hogy ő miként fejti meg a testbeszédkódokat. Szerinte a lábfejek a „legőszintébb” testrészek. Ő úgy gondolja, hogy a keresztbe tett lábaknál felfelé mutató lábfejek jókedvre utalnak – talán mert az illető egy örvendetes hírt kapott.

Kezeket fel!

Aki a testbeszéd során egyetlen üzenetet se akar elszalasztani, az a beszélgetőpartnere kezeinek jelzéseit se hagyja figyelmen kívül. Ha magunk előtt karba tesszük őket, azzal erőfölényt demonstrálunk. Amennyiben a tarkónkra tesszük őket, szuverenitást sugárzunk magunkból. Ha alátámasztjuk vele az állunkat, akkor vagy fáradtak vagyunk, vagy elgondolkodtunk valamin. Ha összedörzsöljük a tenyereinket, akkor elégedettek vagyunk önmagunkkal, viszont ezzel nem feltétlenül váltunk ki szimpátiát. Az ujjakkal formált háztető szimbóluma túlzott magabiztosságról árulkodik, vagy pedig ezzel a kéztartással hárítjuk el az ellenvetéseket. Ha pedig az asztallapon dobolunk az ujjainkkal, valószínűleg fogytán a türelmünk, vagy provokálni akarunk valakit.

Bizonytalanságot és félelmet is tudunk kéztartással kifejezni. A nyaklánccal való játszadozás ilyen gesztus, illetve a tarkónk megérintése is, vagy pedig az, ha összekulcsolt kezeink szorításába rejtjük hüvelykujjainkat. Ezzel szemben egész máshogy hat, ha felfelé tartjuk a hüvelykujjunkat. Ez egy tiszta jele a pozitív gondolatoknak – és ezt azok az emberek is megértik, akik idejük nagy részét internetezéssel töltik.