Menü

Másodszorra működhet

Tanácsok újrakezdő pároknak

Home » Életmód » Párkapcsolat » Másodszorra működhet - 09.2018

Néha egyszerű a képlet: szerelmesek leszünk, összejövünk, boldogok vagyunk. Aztán amikor már nem, szakítunk, és mindenki elindul a maga útján. Egyszer-egyszer azonban előfordul, hogy semelyikünk sem találja teljesen azt a másik irányt, és elgondolkozunk: lehet, hogy mégiscsak együtt a jobb? Hoztunk 4 tanácsot, ha ez utóbbi mellett döntenénk.

Gondoljuk át az értékét!

Egy szakítás után mindig elérkezik az a szakasz, amikor volt párunk nagyon hiányozni kezd. Ez egyedül azonban nem ok arra, hogy újrakezdjük. Az, hogy hiányzik, természetes, hiszen életünk jelentős része volt. Viszont az, hogy másodszorra jobb lesz a kapcsolat, már a legkevésbé sem magától értetődő. Ha már túljutottunk a ’nélküled meghalok’ fázison, és mégis elgondolkodunk, esetleg már teszünk is azért, hogy újból közel kerüljünk egymáshoz, vegyük sorra párunk igazi értékét. Egy újrakezdett kapcsolat esetén tisztában kell lennünk vele, hogy mi az, amit ő jelent számunkra, és miért fontos az életünkben, miért szeretnénk vele megosztani azt. Ha tisztában vagyunk ezekkel, másodszorra sokkal jobban meg tudjuk majd becsülni másik felünket.

8 APRÓSÁG A BOLDOGABB HÁZASSÁGÉRT

Oldjuk meg a problémát!

Az egyetlen útja annak, hogy másodszorra happy end-del végződjön a történetünk, ha mindketten hangosan kimondjuk a problémákat, melyek az első kapcsolat végét okozták. Bármi is volt az, a második nekifutásra meg kell oldani. Legyen az az időzítés, az érzelmi érettség, az elköteleződés kérdése, vagy bármilyen egyéni gond, ha nem tudunk rajta túllépni, nem tudjuk feloldani a feszültséget, valószínű, hogy az másodszorra is könnyen veszélybe sodorja a kapcsolatot.

Csakis előre!

Ha egy pár újra egymásra talál, tagjai hajlamosak rá, hogy visszaugorjanak oda, ahol abbahagyták. Azonban, ha tiszta lappal kezdenénk, és a régi emberrel, de egy új, működő kapcsolatot szeretnénk kialakítani, ahhoz az elejétől kell nekifognunk. Ne térjünk vissza rögtön a múltbeli problémákhoz, a régi rendszerhez és beállítódáshoz, inkább hagyjunk időt a gyógyulásra, és arra, hogy a kapcsolat előzőleg nem működő részei most fokozatosan épülhessenek fel.

SZTÁROK PÁRKAPCSOLATI TIPPJEI

Kommunikáció

Igen, az élet számos területén emlegetett megfelelő és őszinte kommunikáció itt is kulcsfontosságú. Ha ugyanis másodszorra sem tudjuk elvégezni ’a piszkos munkát’, és nyíltan beszélni problémáinkról vagy kétségeinkről, akkor nem sok jót remélhetünk a folytatástól. Bízzunk meg a másikban, és beszéljünk vele a legnagyobb és legkisebb gondokról is. Ha érdemes a szeretetünkre, nem fog elmenekülni, és igazi társai lehetünk egymásnak.

Vissza az oldal tetejére
ÉrtemTovábbi információk