Active Beauty
Ön tud rögtönözni?

Nem minden esetben kell a tervek szerint haladni. Így lehetünk a rögtönzés művészei

Ön tud rögtönözni?

A világunkat tervezők népesítik be. A rögtönzést lealacsonyítottuk oda, hogy már csak vészhelyzetekben alkalmazzuk. Ezt pedig nagyon rosszul tesszük. Az improvizáció ugyanis művészet, ami egészen új utakat nyithat meg előttünk.

A legtöbben szívesen tervezünk, és ha lehet, akkor rögvest mindent. Megtervezzük, mikor találkozunk a barátainkkal, hogyan töltünk el egy romantikus estét a partnerünkkel, kivel és hogyan ünnepeljük a születésnapunkat, hol szervezzük meg a prezentációnkat egy fontos ügyfél előtt. Megtervezzük a nyaralásunkat, a karrierünket, a családalapítást, a gyerekeink számát és a nyugdíjas éveinket. Megtervezzük, hogy egészségesen fogunk élni, fittebbek leszünk és megváltozunk. Megtervezzük, hol szeretnénk lenni öt, tíz, tizenöt év múlva. Röviden: megtervezzük a jövőnket. Kiszínezzük az életünket, és átgondoljuk, hogyan érhetnénk el a céljainkat. Listákat készítünk, grafikonokat, táblázatokat és határidőnaplót vezetünk. Mindent beírunk a naptárba, egészen addig, amíg nem történik valami. Valami, ami váratlan, ami meglepetés. Ami egész egyszerűen nem volt megtervezve. Derült égből jön, átrendezi elképzeléseinket a jövőről, és olyan utakra vezet, amerre nem igazán akartunk menni. Na igen. Mi legyen most? A legjobb, ha megkérdezzük azokat, akiknek nincsenek terveik.

Nem terveznek semmit

A pillanatnak és az ösztöneiknek élnek. Akkor összpontosítanak egy helyzetre, amikor már benne vannak. Rugalmasak, mindenre nyitottak és szabadok. Legalábbis ilyennek látják magukat. Azoknak, akik azt hiszik, hogy kezükben tartják az életüket, ez olyannak tűnik, mintha az élet egy Kneipp-kúra lenne. Mindig hideg és meleg között, állandóan lehetőségektől körülvéve. Nos. Mi legyen most? A legjobb, ha megkeressük az arany középutat.

Ahogy John Lennon énekelte Beautiful Boy (Darling Boy) című számában: „Life is what happens to you while you’re busy making other plans.” Azaz: az élet az, ami történik veled, miközben lázasan terveket kovácsolsz. Természetesen megpróbálhatunk kicsit céltalanabbak lenni. Nagyon tudatosan a pillanatnak, az itt és mostnak élni. Mindent hagyni a maga útján menni és nem gondolni a jövőre. Ez megakadályozza, hogy valami ne úgy sikerüljön, ahogy azt elterveztük. Végül is nem terveztünk semmit. De ez csaknem lehetetlen. Mindenkit foglalkoztat az, hogy mi lesz. Mindenkinek van egy kívánság a fejében. Mindenki megpróbálja az életét, sokszor öntudatlanul, a megfelelő irányba terelni. A meglepetések tőlünk függetlenek és nem hagyják magukat kikerülni. Ha küzdünk ellenük, az nem visz előre minket és nem teszi meg nem történtté őket. Meg kell tanulnunk kezelni a meglepetéseket, hogy ne térítsenek el túlságosan az utunkról és lehetőleg gyorsan tudjunk reagálni. Nos? Ez hogy hangzik? Nem kell aggódni, nem lesz rossz.

Megfelelő előkészületek

Az improvizáció olyan szó, amiről a kaland és az ígéret jut eszünkbe. A latin improvisus szóból származik, ami előre nem láthatót jelent. Aki improvizál, arról azt gondolhatjuk, hogy mindig elevickél valahogy, hogy igazából nincs felkészülve és valószínűleg hozzá nem értő. De nem erről van szó.

Képzelje el például, hogy előadást kell tartania egy fontos ügyfélnek. De aztán jön a meglepetés. A laptop nem működik. És minden, amit megtervezett és előkészített, eltűnt. Jó és sikeres rögtönzésre ilyen helyzetben csak akkor kerülhet sor, ha jól felkészült. Ha nem kezd el pánikolni, hanem nyugodt marad és talán még viccel is, hogy enyhítsen a feszültségen. Ha körbenéz, talál alternatívákat, felismeri a lehetőségeket, ceruzát és papírt ragad, fejből lerajzolja a táblázatokat és a grafikonokat, és megmenti a prezentációt. Minél jobban felkészült, annál kevesebbet kell rögtönöznie. Eddig logikus. Az előre nem látható tehát nem teljesen előreláthatatlan.

Tipp Winston Churchilltől

“A legtöbb előkészületre a spontán, rögtönzött beszédeimhez volt szükség.“

Valamit figyelembe venni talán még kimerítőbb, mint megtervezni. A lehető legtöbb eshetőséget számba kell vennünk, végig kell pörgetni a fejünkben a lehetséges helyzeteket, megfontolni, hogy melyik szituációban melyik lenne a legjobb megoldás. Ha például a bébiszitter rövid ideig nem ér rá, vagy a tengerparti nyaraláson minden nap esik az eső. Amikor a kutya elrág egy fontos iratot vagy ha elfelejtünk valamit. Ha egy műszaki cikk felmondja a szolgálatot vagy egy kollégánk felidegesít az idétlen megjegyzésével. Ha van egy prófétai génünk, akkor semmi baj nem lehet. Tulajdonképpen. De a meglepetés természetéhez hozzátartozik, hogy váratlanul érkezik. Vagyis a háború már elkezdődött. Nos, most mi legyen? Nos, rögtönözzünk!

Nincsenek izzadságcseppek, nincsenek ráncok. Nincs hebegés, nincs bizonytalanság. A magabiztos megjelenés nagyon fontos. Húzza ki magát, mellkas ki, a fejét emelje fel, mosolyogjon, maradjon nyugodt, ne kerülje el a kérdő pillantásokat, keressen más lehetőségeket és egyszerűen folytassa. A kézmozdulataink és az arckifejezéseink befolyásolják az érzéseinket. Ez azt jelenti, hogy aki magabiztosnak tűnik, az valójában az is lesz.

Maradjon nyugodt

Ha rögtönöznie kell, a legjobb, ha a színészeket figyeli meg: az arckifejezéseiket, a viselkedésüket, a testbeszédüket. Hogyan tudják szórakoztatni a közönséget előre megírt szöveg nélkül. Még amikor legszívesebben túljátszanák egymást, akkor is figyelmesnek kell lenniük, meg kell hallgatniuk a másikat, együtt kell dolgozniuk, fel kell ismerniük és ki kell használniuk a lehetőségeket, spontán kell válaszolniuk, rugalmasnak kell lenniük és hallgatniuk kell a megérzéseikre. Vannak olyan emberek, akiknél mindezek a képességek eleve adottak, másoknak gyakorolniuk kell. A lényeg: nyugodtnak maradni.

Vegyen egy mély levegőt, ha lehetséges, rövid időre hunyja be a szemét és lassan számoljon háromig. Majd mondja magában: mindegy, mi történik, nem olyan rossz, meg tudom oldani. Lazítson, így a feje kiürül, megtalálja a megoldást és a legjobbat hozza ki belőle. Ha meglepetés akad az utunkba, az nem feltétlenül rossz. Felfedezhetünk valami újat, bővülhet a horizontunk. És ki tudja, talán a kitérő olyan jó lesz, hogy az eredeti lehetőséget elvetjük, és ez lesz az utunk. Egy elválás vagy fölmondás először kibillenthet minket az egyensúlyunkból, de később gyakran látjuk ezt a legjobb dolognak, ami történhetett velünk. A mindennapok apró-cseprő meglepetéseivel viszont már más a helyzet. A kitérő gyakran zsákutcához
vezet. Nos, most mi lesz? Találja meg a célhoz vezető utat olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet.

A lehetőség gyorssá tesz

Természetesen ennek az a feltétele, hogy fel is ismerjük a lehetőséget. Gyorsan gondolkodni, kombinálni, improvizálni. A három szorosan összetartozik. Ha több spontaneitást szeretnénk az életünkbe vinni, egyszerű az edzésterv. Ne mindig úgy csinálja a dolgokat, ahogy szokta. Próbáljon ki valami újat. Tudatosan és átgondoltan változtasson a szokásain. Figyelje a pillanatot. Időnként csináljon valami őrültséget. Így szokhat hozzá, hogy a megérzéseit használja.

Gyakorolni kell azt is, hogy a lehetőségeket felismerje. Legyen figyelmes, változtasson nézőpontot, vizsgálja másképp a dolgokat. Sokszor rájön, hogy ez a rossz híreknél könnyebb, mint amikor mindenki hurrát kiabál. A lehetőségek ott vannak, amikor egy unalmas értekezleten üldögél, vagy éppen elmegy az orra előtt a busz. Akkor is felismerheti őket, amikor a barátnője az utolsó pillanatban lemondja a találkozót, vagy amikor úgy érzi, összedől a világ. Az életben minden helyzet az lesz, amivé tesszük. Mindig vannak alternatívák. Gyakran még jobb megoldások születnek belőlük. Vizsgálja meg alaposan. Figyeljen oda. Legyen optimista. A legjobb nem egyszerűen megtörténik velünk: csak abból hozhatjuk ki, ami történik velünk. Ez egy lehetőség, hogy sablonok nélkül gondolkodjon. És hogy gyakorolja a rögtönzést.

A rögtönzés művészete

  • A váratlan a rögtönzés szövetségese. Nélküle nem is lesz rá szükség.
  • A meglepetés a rögtönzés katalizátora. Inspirációt ad.
  • A nyugalom a rögtönzés jelmeze. A káoszt hozzáértéssel leplezi.
  • A magabiztosság a legfőbb erény az improvizációnál. Mindenre képessé tesz.
  • Az új tér a rögtönzés jutalma. Más világokat nyit meg.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés