Menü
Home » PDF Archiv lapszámok » říjen 2014

Halloweeni tökminták kezdőknek, haladóknak és profiknak

Hurrá! Itt az év egyik legizgalmasabb időszaka, amikor minden az igazi őszről, a színpompás levelek közötti sétákról, a sült gesztenye illatáról, a misztikus, ködös éjszakákról és – nem utolsó sorban –a halloweenről is szól. Nincs is szinte semmi, ami úgy vinné tökélyre az otthoni őszi atmoszféra megteremtését, mint egy saját kézzel faragott töklámpás. Cikkünkben ezért hoztunk is pár fantasztikus ötletet, bármilyen is legyen a kézügyességünk.

Kezdőként

Ha ez az első alkalom, hogy halloweeni tököt faragunk, akkor a kezdeti sikerélmény érdekében próbálkozzunk egy egyszerűen elkészíthető, praktikus, mégis dekoratív mintázattal. Elképesztően ötletes – és gyerekbarát – például, ha mézeskalácsformákat használunk halloweeni dekorációnk elkészítésében. Egyszerűen csak nyomjuk oda a tök oldalához, majd egy kalapáccsal óvatosan ütögessük bele egy kicsit a formát. Az így kapott lenyomatot már szuperkönnyen végig is tudjuk vágni. A másik egyszerű, de nagyszerű tipp a fúró. Könnyen és gyorsan használható, a fúróval készített pöttyök méretét, elrendezését és mennyiségét pedig úgy variáljuk, ahogyan csak szeretnénk.

 

  

 

 

VICCES ÉS CUKI HALLOWEENI JELMEZEK KISMAMÁKNAK

 

Haladóknak

Ha már nem először csinálunk ilyet, és van egy kis gyakorlatunk az éles kések használatában, illetve már egész jól ismerjük a tök tulajdonságait, idén vágjunk bele valami izgalmasba. Különféle szem-, száj-, orr- és szemöldökformák kombinálásával például számtalan variációnk van mosolygó, vigyorgó vagy éppen vicsorgó tökfejeket faragni, de a kísérteties arcokon kívül nyúlhatunk más minták után is. Például egy domborító macska, gonosz boszorkány, ijesztő felirat vagy mesebeli kísértetház mind-mind fantasztikusan nézhet ki az éjszaka sötétjében világítva, de ne hátráljunk meg egy igazán kreatív ’tök a tökben’ halloweeni kompozíciótól sem.

 

 

VICCES ÉS CUKI HALLOWEENI JELMEZEK KISMAMÁKNAK

 

Profi tudással

Ha mindenünk a halloween, és már augusztus óta a tökfaragó szerszámainkat élesítjük, akkor a határ a csillagos ég! A durván tekervényes temetői jelenettől a rém bonyolult rémségek portréján keresztül a hatalmas fogak között üvöltő töklámpásig minden terítéken van a kísértetek ünnepén. Ha idén nagyon érezzük magunkban az erőt, akkor pedig nyugodtan fogjunk bele egy igazi műalkotásba – mondjuk egy 3D-s szörnyetegbe.

 

Home » PDF Archiv lapszámok » říjen 2014

Halloweeni tökfaragás lépésről lépésre

Nemsokára itt a halloween, minden hátborzongató dekorációjával, vicces vagy kísérteties jelmezével és mesterien faragott, ötletes töklámpásaival együtt. Ennek örömére meg is mutatjuk lépésről lépésre a könnyedén elkészíthető ’tökfejet’, mely faragását az egész család élvezheti, és még csak profinak sem kell lennünk hozzá.

  1. A tökéletes tök

Amikor kiválasztjuk kifaragandó tökünket, figyeljünk oda rá, hogy minél kerekebb, szebb formájút keressünk, így a végeredmény is sokkal mutatósabb lesz, mint egy hepehupás, szabálytalan zöldséggel lenne. Ezenkívül vigyázzunk arra is, hogy a tök teljesen ép, friss és mindenhol kemény legyen, hiszen szeretnénk, hogy faragott művünk kitartson legalább két hétig. Viszont ha már eleve megnyomódott, sérült vagy néhol puha, gyorsabban fog összeesni, mint azt gondolnánk.

  1. Tető

Először is körkörös vonalban haladva vágjuk le a tök tetejét. Figyelve rá, hogy legalább akkora lyukat vágjunk, hogy beleférjen az öklünk. Vigyázzunk, a növény elég kemény, így valószínűleg egy igen éles, nagyobb késre lesz szükségünk a művelethez, vagy beszerezhetünk egy kisebb ágfűrészt is hozzá. (De egy sima fűrész nem jó, mert nem lehet vele hajlított vonalakat vágni.) Azért, hogy tökéletesen visszailleszkedjen majd a tök teteje, ne vágjuk teljesen kör alakúra, hanem inkább kissé szögletesre, hogy mindig megtaláljuk a kivágott darab eredeti pozícióját.

 

VICCES ÉS CUKI HALLOWEENI JELMEZEK KISMAMÁKNAK

 

  1. Belezés

Eljött az ideje, hogy kibelezzük a tököt! Használjunk a célra egy nagyobb evőkanalat vagy egy masszív salátakeverő kanalat. Ehhez a feladathoz egy kicsit nagyobb erőbefektetésre is szükség lehet, mivel a tökben lévő magok és szálak eléggé ragaszkodnak helyükhöz. De nem kell óvatoskodnunk, a zöldség bírni fogja a gyűrődést.

  1. A minta

Miután megbirkóztunk a felesleges részek kikaparásával, itt az ideje a minta bejelölésének. Ha biztosak vagyunk magunkban és rajztudásunkban, egy alkoholos filccel nyugodtan rajzolhatjuk is közvetlen a tökre a tervezett arcot vagy motívumokat. Azonban ha inkább nem vállalnánk ezt a felelősséget, nyomtassuk ki a kiválasztott mintát, és ragasszuk a zöldségre a papírt. Ezután egy gombostű, rajzszög vagy bármilyen pici, éles eszköz segítségével jelöljük végig a tök felületét a vonalak mentén (ezt tegyük meg akkor is, ha közvetlenül rajzoltunk rá).

 

DESSZERTÖTLETEK HALLOWEEN ÉJSZAKÁJÁRA

 

  1. Végre faragunk!

Nem is maradt más hátra, mint kifaragni a töklámpást! Óvatosan, kicsi mozdulatokkal haladva vágjuk ki a kis szúrt pontokkal megjelölt részeket. Ha egy darabon körbe értünk, egyszerűen lökjük azt ki belülről. A stabilabb eredmény és könnyebb munka érdekében kezdjük a legkisebb lyukakkal és résekkel, és úgy haladjunk a nagyobbak felé. Azért pedig, hogy a kivágott részek barnulását késleltessük, be is kenhetjük ezeket egy kis vazelinnel.

  1. Fény az éjszakában

Ha készen áll a kifaragott halloweeni töklámpásunk, már csak egy dolgunk maradt: felvillanyozni a művet. Nagyon praktikus – és például gyermekekkel vagy háziállatokkal biztonságosabb – megoldás, ha elemmel működő mécseseket vagy fényfüzért teszünk a tökfej belsejébe. Ha azonban az ’old school’ hívei vagyunk, nyugodtan rakjunk bele hagyományos mécseseket vagy gyertyát, de ez esetben hasznos, ha a tetőre vágunk egy kis ’kéményt’ is a távozó hő számára.

Az alábbi videó is segítségünkre lehet a tökfaragásban!

Home » PDF Archiv lapszámok » říjen 2014

5 tökös lakásdekoráció halloweenra

Közeledik halloween ünnepe. A futótűzként terjedő angolszász szokásokról megosztóak a vélemények. De ha nem is indulunk gyerekeinkkel ’Csokit vagy Csalunk’ körútra a szomszédságban, azt biztosan nem tagadhatjuk, hogy a tökös dekorációk egészen egyedülálló hangulatot teremtenek, bárhol is látjuk őket. Hoztunk most 5 ötletet, hogy mi magunk is otthonunkba csempészhessünk egy kis halloweent – akár ünnepeljük, akár nem.

Színes egyéniség

Akkor sem kell lemondanunk a halloweeni dekorációról, ha nem kedveljük a hátborzongató hangulatot: dobjuk fel tökünket egy kis színnel, és a kísérteties növényből máris vidám őszi zöldséggé változik. Először is fessük le fehér festékkel, hogy jobban mutassanak az árnyalatok, majd hajszárító segítségével olvasszunk rá egy zsírkrétakészletet. Gyönyörű színek, egyedi mintázat. Akár a gyerekszobába is tökéletes őszi dekorelem.

 

VICCES ÉS CUKI HALLOWEENI JELMEZEK KISMAMÁKNAK

 

A csillagok szerelmeseinek

Faragnánk tököt, de nincs kedvünk vele órákat eltölteni, és utána még takarítani is? Gond egy szál se! Próbáljuk ki ezt a fantasztikusan dekoratív, mégis nagyon egyszerű ötletet: faragjunk csillagképeket a töklámpásunkba. Ha igazán autentikus univerzum-hatást szeretnénk elérni vele, faragás előtt le is festhetjük feketére, sötétlilára vagy sötétkékre, ezekhez pedig mind passzol, ha kocsányukat divatos metálszínűre fújjuk. A stílusos és hangulatos kinézethez ezután már csak egy rést kell vágnunk, ahol betehetjük a mécsest, aztán pedig nem kell órákig szenvedni egy félelmetes arc formálásával. Pár vonal és pötty kivájásával már készen is vagyunk.

 

DESSZERTÖTLETEK HALLOWEEN ÉJSZAKÁJÁRA

 

Töklámpás

Csodálatosan idő- és energiatakarékos tökös dekor lehet az üvegfalú lámpásokban és gyertyatartókban felhalmozott mini tökök hada. Azon kívül, hogy nagyon aranyosak az ici-pici növények, a különféle fajták vegyítésével igazán dekoratív, különleges és színpompás díszítőelemeket kaphatunk. Kombináljuk ’hagyományos’ lámpásokkal a fantasztikus összképért.

 

Környezetbarát kaspó

Szuper ötletes őszi díszítés, amivel nem csak gyönyörködni tudunk a tökös dekorációban, hanem haszna is van annak: kaspóként funkcionál. Csak vágjuk le a tök tetejét és belezzük ki, majd ültethetünk is. Ha különleges darabot szeretnénk, fessük le előtte a halloweeni zöldséget, és már tehetjük is az ablakba, az erkélyre vagy a lépcsők mellé, de akár az ebédlőasztalon is fantasztikusan mutat.

Vissza az oldal tetejére
ÉrtemTovábbi információk