Menü

Koránkelő akarok lenni!

7 tanács, hogy könnyen menjen a korai ébredés

Home » Életmód » Koránkelő akarok lenni! - 08.2017

Vannak, akiknek semmilyen problémát nem jelent, hogy a kakasokkal együtt keljenek, míg mások legszívesebben a déli harangszó előtt ki sem kelnének az ágyból. Ha önnek is gondot okoz a korai ébredés, akkor fogadja meg az alábbi tanácsokat, hogy megszeresse a reggeleket és koránkelő lehessen.

Természetes fény
Lefekvés előtt gondoskodjunk róla, hogy reggel be tud majd szűrődni némi természetes fény. Addig ugyanis, amíg egy teljesen besötétített szobában alszunk, nagyon nehéz lesz kikelni az ágyból. Ha azonban nemcsak a telefonunk ébresztője, hanem a nap is jelzi, hogy ideje felkelni, akkor biztosan nem fogunk rányomni a szundi gombra.

Reggeli ital
Egy pohár meleg víz, amelyet citromlével, gyömbérrel és mézzel ízesítünk, gondoskodik arról, hogy ébredés után beinduljon az emésztőrendszerünk. Ez a reggeli koktél az immunrendszerünket is erősíti, ráadásul csökkenti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát és elősegíti a súlyvesztést is.

Vidám dallamok
A zene az kell – reggel pedig különös jó ötlet feljebb tekerni a hangerőt és kedvenc dalaink társaságában ébredezni. Persze nem mindegy, mit hallgatunk: szomorú, szerelmes balladák helyett érdemes pörgős, vidám dalokat betenni a lejátszóba, hogy kedvünk legyen kipattanni az ágyból, és akár táncra is perdülni.

Laktató reggeli
Egy kiadós és finom reggeli elfogyasztása nélkül nem érdemes elindulni otthonról. A reggeli a nap legfontosabb étkezése, és azon túl, hogy jóleső érzés falatozás közben ébredezni és felkészülni az előttünk álló napra, egy laktató reggeli több órára lendületet ad nekünk.

Én-idő
A kora reggel kiváló alkalom arra, hogy magunkkal foglalkozzunk, hiszen a család többi tagja még békésen alszik. Olvasgassunk, tegyünk fel egy szépítő pakolást vagy csak elmélkedjünk egy csésze finom kávéval a kezünkben. A lényeg, hogy egy kicsit önmagunkra figyeljünk.

A hírek ráérnek
Kinek van kedve olyan hírekre ébredni, hogy a világ különböző pontjain milyen konfliktusok vannak, vagy hogy hol milyen katasztrófák történtek? Hát valószínűleg a legtöbb koránkelő is legszívesebben visszabújna az ágyba egy-egy ilyen szalagcím hallatán. Szóval a reggeli olvasnivalónk legyen inkább egy magazin vagy egy izgalmas novella.

Testmozgás
Ha nem is vagyunk rajongói a jó öreg felüléseknek, fekvőtámaszoknak és társaiknak, legalább tegyünk meg annyit, hogy elvégzünk néhány szórakozató(bb) tornagyakorlatot és nyújtást – lezárásként pedig meditálhatunk is egy kicsit. Azzal, hogy reggel átmozgatjuk a testünket, felélénkítjük a vérkeringésünket és az emésztésünket, tehát energikusabbá válunk.

Mentés

Vissza az oldal tetejére
Mint minden weboldal, az activebeauty.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban talál. Értem