Active Beauty
Interjú Tóth Mónival

„Fő célunk az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatása”

Interjú Tóth Mónival

Fiatalok és tudatosak. Az Undersea Bikini alapítói, Tóth Móni és Szomolányi Szandra gondoltak egy merészet, és létrehozták saját fürdőruhamárkájukat. A darabok érdekessége, hogy csakis 100%-ban újrahasznosítható anyagokból készülnek. Móni pedig örömmel felelt minden kérdésünkre!

Mikor fogalmazódott meg bennetek végérvényesen, hogy elindítjátok ezt a márkát?

Mindketten a természet szerelmesei vagyunk, amivel az is együtt jár, hogy imádunk utazni. Sosem a nagyvárosokat célozzuk meg, sokkal inkább a perifériákra eső helyeket, melyek még a maguk érintetlen állapotában fedezhetőek fel. Azonban az elmúlt öt évben egyre többször kerültünk olyan szituációba, mikor azzal szembesültünk, hogy ezek a rejtett paradicsomok is szeméttel vannak elárasztva. Nem az emberek keze által közvetlenül, sokkal inkább az óceán miatt, mely napról napra egyre több hulladékot mos a partra. Mivel búvárkodni is nagyon szeretünk, egyre több elszomorító dolgot tapasztalunk a víz alatt is. Saját szemmel látni ezeket a dolgokat mindig nagyon szívbemarkoló élmény számunkra, viszont ezeknek hála egyre többet és többet jártunk utána a témának. Elsavasodó vizek, elfehéredő korallzátonyok, óceáni zajszennyezés, túlhalászat, elhasznált halászhálók kártékony hatásai, és még sorolhatnám. Minél többet tudtunk meg, annál jobban éreztük, hogy nekünk is tennünk kell valamit. Másfél éve döntöttük el, hogy nem ülhetünk tovább tétlenül, hanem belevágunk valamibe, ami segíthet másokhoz is eljuttatni személyes tapasztalatainkat, élményeinket.

A végzettségetek kötődik bármilyen szinten a projekthez, vagy inkább csak álmodtatok egy nagyot?

Tanultunk-e valaha fürdőruha-tervezést vagy -készítést? Nem, soha! (nevet) Azonban ez csak egy elenyésző része annak, amit valójában csinálunk. Pénzügy és számvitel szakon végeztem, jelenleg pszichológiát tanulok, Szandrának pedig PR- és marketingvégzettsége van, illetve profi fotós. Ez nagyban megkönnyíti a munkánkat, viszont úgy gondolom, hogy nincs olyan iskola, ami mindenre megtanítana, ami egy vállalkozás működtetéséhez szükséges.

Pontosan miből készülnek a termékek?

Fürdőruháink egy speciális Econyl fonalból készülnek, mely 100%-osan újrahasznosított nejlonfonal, s különböző, hasznos élettartamuk végét elérő hulladékokból készül egy nagyon komplex technológia segítségével. Ilyen hulladék például az óceánok fenekén található, elhasznált halászhálók tömkelege, amiket önkéntes búvárcsapatok hoznak a felszínre főként Európával határos tengereinkből (Belgium, Hollandia, Egyesült Királyság, Görögország, Olaszország). Évente 8 millió tonna szemét végzi a tengerekben és 640 ezer tonna elhasznált halászháló károsítja a vízi élővilágot, erre szeretnénk felhívni az emberek figyelmét ezzel! Amit még fontos tudni, hogy maga az újrahasznosítási technológia is teljes egészében környezetbarát.

Milyen célt tűztetek ki magatok elé?

Fő célunk az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatása. Sokan azt hiszik, hogy apró tettekkel nem tudunk változtatni a már kialakult helyzeten. Szerintünk éppen ezek számítanak és nem szabad arra várni, hogy valaki helyettünk majd megoldja a problémát. Ki gondolná, hogy 2013 óta 375 tonna elhasznált, az élővilágot romboló halászháló került ki az óceánok mélyéről és lett újrahasznosítva annak a technológiának köszönhetően, amivel a mi fürdőruháink is készülnek? Ki tette ezt lehetővé? Te, ti, mindenki, aki hisz az apró cselekedetek erejében.

INTERJÚ SCHELL JUDIT SZÍNÉSZNŐVEL

Milyen célközönségnek szánjátok a bikiniket?

Elsősorban a környezettudatosan élő nőknek szánjuk fürdőruháinkat, akikkel közös a célunk: földünk, azon belül is óceánjaink megóvása. Emellett azonban célunk, hogy olyan rétegeket is megszólítsunk, akik nem fektetnek hangsúlyt a fenntarthatóságra. Őket a minőséggel, a formákkal és a színekkel szeretnénk elérni, hogy aztán az ő figyelmüket is környezettudatosabb gondolkodásmód felé terelhessük.

A fürdőruhákból befolyt összeg egy részét jótékony célra ajánlottátok fel. Mit lehet erről tudni?

Egy bizonyos fürdőruhaszettünk megvásárlásával egy tengeri teknős rehabilitációs központ munkásságát támogatjuk. Azért választottuk ezt a szervezetet, mert a tengeri teknősök az óceánszennyezés által legjobban veszélyeztetett élőlények közé tartoznak. Mind a hét faját veszélyezteti a vizekbe került műanyaghulladék. A műanyag miatt változhat a homok hőmérséklete is, ez pedig befolyásolhatja azt is, milyen neműek lesznek a kikelő teknősök, ami a későbbiekben a faj kihalásához is vezethet. Számunkra a teknősök szimbolizálják legjobban, hogy milyen sokrétű problémát okozhat a műanyagszennyezés. Úgy gondolom, hogy ez is egy módja lehet annak, hogy informáljuk az embereket bizonyos problémákról, amikről esetleg azelőtt nem hallottak. Ha valakit érdekel, hogy mit támogat pontosan és elolvassa az ehhez kapcsolódó tartalmakat, akkor máris elértünk egy nagyon fontos célt. Ugyanis csak az tud segíteni, aki tud a problémáról. Emiatt minden évben más és más nonprofit szervezetet szeretnénk támogatni, hogy követőink figyelmét újabb és újabb problémákra tereljük.

Jelenleg nem tartoztok egy országban, hogyan kell elképzelni a dolgos mindennapjaitokat?

Nehéz lenne általánosságban leírni egy munkanapunkat, ugyanis mindegyik teljesen más, nagyon változatos. Fel vannak osztva a feladataink és mindenki csinálja a saját dolgát, éppen mikor mire van szükség. Az én feladatom a pénzügyek kezelése, a beszerzés, az értékesítés és a gyártási folyamatok ellenőrzése. Szandra felelős a marketingért, a képeinkért és ő kezeli a social media felületeinket. Folyamatosan online kapcsolatban vagyunk, éjjel-nappal beszélünk és mindig mindenben kikérjük a másik véleményét, legyen szó bármiről. Most éppen a következő kollekciónkat tervezzük a napi teendők mellett, ami szintén egy közös munkafolyamat.

Pontosan hogy néz ki a megvalósítás folyamata?

Miután megszületett az elhatározás, elkezdődött a kísérletezés, hogy megnézzük, képesek vagyunk-e megvalósítani a terveinket és alkalmasak vagyunk-e erre a feladatra. A kivitelezésben rengeteg segítséget kaptunk vezető varrónőnktől, akit minden apró problémával megkereshettünk. Miután elkészültek a próba darabok, kirepültünk a Kanári-Szigetekre (ahol Szandra él) és lebonyolítottuk életünk első saját kampányfotózását (erről egy blog bejegyzés is található a honlapunkon). Akármilyen furán hangozhat, ezután jött csak a munka java része. Minden nagyon gyorsan történt és legtöbbször az ösztöneinket követtük, úsztunk az árral. Végül azon kaptuk magunkat, hogy felépült a brand, elkészült a honlap, a fürdőruhák a helyükön és nyitásra készen állunk. Rengeteg időt, energiát, kutatómunkát és kísérletezést igényeltek az előkészületek. Sokszor futottunk zsákutcákba, sok mindent kellett elölről kezdeni, voltak mélypontok is, de valahogy mindig sikerült megoldást találnunk.

A környezettudatos életmód már régóta a mindennapjaitok része?

Mivel a szüleink életében a fenntarthatóság még nem játszott fontos szerepet, így mi sem ilyen neveltetésben részesültünk. Inkább azt mondanám, hogy az elmúlt években, folyamatos alakult ki bennünk ez a szintű tudatosság, saját élményeink és tapasztalataink kapcsán.

Mennyire van rá igény itthon, illetve milyen arányban van külföldi vásárlóitok?

Erről nehéz nyilatkozni, hiszen még csak két hónapja vagyunk jelen a piacon. Amit eddig látunk, hogy meglepően sok magyar vásárlónk van, ami arra enged következtetni, hogy az emberek itthon is nyitottak a változásra és szeretnének tenni valamit a természet megóvásáért, csak a megfelelő eszközt kell biztosítani a számukra. Külföldre is kezdünk lassan beszivárogni, ez egyelőre rendeléseink egyharmadát teszi ki. Várhatóan ez az arány a jövőben emelkedni fog.

A termékek itthon készülnek?

Fürdőruháink egy hazai varrodában készülnek. Nagyon fontos számunkra, hogy a gyártási folyamatok és körülmények a legelejétől a végéig lekövethetőek és ellenőrizhetőek legyenek. Így persze sokkal több időt vesz igénybe termékeink előállítása, mintha egy nagy gyárban készülnének, de mi ezen a