Menü

Interjú Felméry Lili balerinával

„Boldog vagyok, ha táncolhatok…”

Home » Életmód » Interjú Felméry Lili balerinával - 12.2017

Az Operaház balettcsillagának, Felméry Lilinek gyermekkora óta a tánc a mindene. És bár még csak huszas évei derekán jár, alázatos és kitartó munkájának köszönhetően máris a legnagyobbakkal említik együtt a nevét!

Mindössze négyéves voltál, amikor elkezdtél balettozni. Mikor érezted először azt, hogy a balett több lehet számodra, mint egy egyszerű mozgásforma?
Valójában sosem gondoltam azt, hogy a baletten kívül bármi más lehetne a hivatásom. Amióta az eszemet tudom, a balett az életem szerves része. Annak idején az édesanyám ötlete volt, hogy beiratkozzunk a barátnőimmel Bélavári Panni néni balett-tanfolyamára. Tehetségesnek tartott, így javasolta a szüleimnek a balettintézeti továbbtanulást. Neki köszönhetően mentünk el annak idején a Táncművészeti Egyetem előkészítő tanfolyamára, ahonnan pedig – kis túlzással – már egyenes út vezetett az Operaházba.

INTERJÚ SCHELL JUDIT SZÍNÉSZNŐVEL

Egy profi balerina élete rengeteg lemondással jár. Van bármi, amire felnőtt fejjel már vágyakozva gondolsz, hogy kimaradtál belőle?
Az én játszóterem a balett-terem volt! Ha visszagondolok gyermekéveimre, a balett az egyetlen, ami emlékké varázsolódik. Boldog idők voltak! (nevet) Néha eltűnődöm: hasznos lenne sok minden máshoz is érteni, jó lett volna más szakmákban is elmélyülni. De erre nem volt lehetőségem, hiszen ez a művészeti ág reggeltől estig egész embert kíván.

Ugyan még nagyon fiatal vagy, de tény, hogy ez a szakma nagyon rövid. Szoktál gondolkozni azon, hogy mi lesz, ha végleg le kell tenned a spicc-cipőt?
Ez valóban foglalkoztat. Szerencsére még fiatal vagyok, de szerintem természetes, hogy már most izgat a kérdés, hogy mi lesz velem, ha kiöregszem. A válaszokat ma még csak keresem. A baletthez értek, ebből szereztem diplomát, jelenleg a tánc és a színpad világa öleli át a mindennapjaimat. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de azt nehéz lenne elképzelnem, hogy a tánc nem része az életemnek.

Nyilván rengeteg barátság született ezekben az években, de mi a helyzet a rivalizálással?
Ez a szakma velejárója, hiszen sokan vagyunk egy adott szerepre. Én igyekszem magamra figyelni, a rám bízott feladatokat kifogástalanul elvégezni, nap mint nap előrehaladni, fejlődni… Igaz, hogy vannak jobb és nehezebb periódusok, nem lehet az ember mindig csak fent. De hiszek abban, hogy ha mindent megteszek és sokat dolgozom, a befektetett munkámnak előbb-utóbb meglesz az eredménye. Arra tanítottak, hogy higgyek az élet igazságosságában. Ezzel a hittel kell naponta felébredni.

A kevésbé jó periódusokban ki és mi ad erőt a folytatáshoz?
Elsősorban a családom és a vőlegényem. Szerintem nagyon fontos, hogy az ember életében legyen pár olyan ember, akihez őszintén fordulhat, akitől fenntartás nélkül fogadhat el kritikát vagy épp dicséretet. Számomra ők ilyenek, tudom, hogy bármikor számíthatok rájuk. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ők vannak nekem!

INTERJÚ HAVAS DÓRA GASZTROBLOGGERREL

Egy ösztöndíjnak köszönhetően a londoni Royal Ballet Schoolban tanulhattál. Szép emlék maradt az ott töltött egy év?
Nagyon fontos állomása volt az életemnek. Pró és kontra egyaránt! Egyrészt tizenhat évesen elköltöztem a családi házból, a biztonságból egy idegen országba, másrészt pedig bekerültem egy teljesen új közegbe. Nagyon sokat tanultam az ottani mesterektől, növendékektől, barátoktól, szakmailag és emberileg egyaránt. Azt hiszem, teljesen más ember lennék, ha nem így alakul az életem.

Hogyan kell elképzelni egy átlagos napot ebben a szakmában?
Minden attól függ, hogy mi van éppen a repertoáron, hogy mire készül az együttes. Van, hogy egy új darabot kezdünk el próbálni, máskor egy bepróbált darabot veszünk elő. Általában nincs két egyforma napunk: egy balettórával indítjuk a napot, mely egy bemelegítés, majd ezt követően jönnek a különféle próbák, illetve az előadások. Most hétvégén egy modern balett premierünk volt, a LOL, amikor öt előadást játszottunk három nap alatt. Csodálatos és sikeres hétvégéje volt az együttesnek, a közönség tapsa semmihez sem fogható jó érzés. Jelenleg készülünk egy újabb premierre és nemsokára jön az Operaház Diótörő-szezonja, amit – mint minden évben – idén is nagyon várok.

Mit jelent számodra A diótörő?
Hatalmas élmény számomra, hogy évről évre táncolhatok ebben a darabban, hogy őszinte legyek, nem is emlékszem rá, hogy lett volna olyan karácsony az életemben, ami A diótörő nélkül telt volna el. Ennek a darabnak olyan varázsa van, ami semmihez sem hasonlítható. Számomra magát az ünnep meghittségét jelenti, a boldogságot, a szeretetet. Ezt az előadást mindenkinek látnia kell!

Számodra az ünnep sem feltétlenül a láblógatásról és a pihenésről szól, mikor van időd regenerálódni?
Nyáron van egy hosszabb szünetünk, illetve év közben is van egy-egy szabadnapunk. A pihenés a testnek sokat számít. Tudom, hogy a testnek adni is kell, nem csak elvenni tőle. Én most azt érzem, hogy erőm teljében vagyok, így szeretném kihasználni ezeket az éveket a lehető legjobban és annyit dolgozni, amennyit csak enged a testem.

A közhiedelem szerint a balerinák éheztetik magukat, s folyton számolják a kalóriákat. Te mennyire ügyelsz az étkezésedre?
Tény, hogy egy balerinának a táplálkozás terén nagyon tudatosnak kell lennie. Mindig is odafigyeltem az egészséges étkezésre. Egy évvel ezelőtt elhatároztam, hogy még tudatosabban fogok táplálkozni. Esetemben ez azt jelenti, hogy nem fogyasztok cukrot, fehér lisztet, illetve csökkentettem a szénhidrátbevitelt is. A test meghálálja az ilyen jellegű odafigyelést. De fontos megjegyezni, hogy sanyargatásról szó sincs. Nem érzem, hogy lemondással járna az, hogy bizonyos dolgokat elhagytam az étrendemből.

Ugyanakkor ügyelned kell arra is, hogy egy előadás előtt ne edd degeszre magad…
Előadás előtt az embernek nincs étvágya! (nevet) Természetesen az energiára szükség van. A színpad extrém testi intenzitást követel, amit a lélek mellett a test energiái biztosítanak. A táncos mindent magából teremt elő és nem ismer lehetetlent. Mindenkinek magának kell kitapasztalnia azt, hogy a testének mire van szüksége. De egy biztos, én mindent megteszek azért, hogy jó formában legyek!

A fekete hattyú című film óta a laikusok is tisztában vannak vele, hogy a spicc-cipő milyen oltári fájdalmakat képes okozni a viselőjének. Meg lehet szokni ezt az érzést?
Számomra a spicc-cipő az egyik legkényelmesebb viselet, ez nem fájdalom. Persze van, hogy feltöri a lábamat, illetve egy hosszabb próba után jól esik levenni, de sokat számít, hogy kiskorunktól kezdve ez van rajtunk.

Vissza az oldal tetejére
ÉrtemTovábbi információk