Menü

Extrém sportok nőknek

Kockázat nélkül nincs szórakozás

Home » Gasztro és Sport » Extrém sportok nőknek - 07.2017

Akár mászófalon, akár vadvízen, barlangban vagy levegőben – az extrém sportok a nők körében is egyre népszerűbbek manapság. Ám a barlangi merülés, a vulkánboardozás vagy a sziklaugrás előtt érdemes néhány dolgot figyelembe venni, hogy ne legyen túl nagy a kockázat.

Vannak emberek, akiket tökéletesen boldoggá tesz, ha felvonóval felmennek a hegy tetejére, a hütte teraszán megisznak egy kávét és gyönyörködnek a kilátásban, majd a lanovkával visszatérnek a völgybe. Vannak olyan emberek is, akik megmásszák a hegyet, mielőtt kapucsínóval és szép látvánnyal jutalmaznák magukat.

És vannak emberek, akik csak akkor boldogok, ha a hegy másik oldalának meredek sziklafalán felmászva jutottak fel a csúcsra. Nekik nincs szükségük koffeinre vagy teraszra. Az adrenalin enélkül is órák óta tüzeli őket, a panorámát is rég magukba szívták mászás közben.

A korábbi időkkel ellentétben, amikor a hegyeken csak a vendéglőket és a túraösvényeket keresték fel sokan, ma egyre többen vágnak neki a sziklafalaknak – csakúgy, mint a vadvízben gazdag patakoknak, a nehezen elérhető csúcsoknak, a meredek sítúraútvonalaknak vagy a több méter magas hullámoktól ostromolt szörfös strandoknak.

Míg 1952-ben csak Edmund Hillary és Tenzing Norgay, a két első hegymászó állt a Mount Everest keskeny csúcsán, addig ma nem ritka, hogy egyszerre több mint százan bandukolnak nyomdokaikban hegymászó bakancsban. A dél-tiroli hegymászó, Reinhold Messner egyszer úgy írta le a fenséges 8850 méteres csúcsot, mint a „turisták vidámparkját”.

De a kevésbé meredek hegyekkel kapcsolatban is nyilvánvaló, hogy egyre többen keresik az extrém élményeket. Az első Ironman-triatlonon Klagenfurtban 1998-ban 124 résztvevő versenyzett 3,8 kilométer úszásban, 180 kilométer kerékpározásban és 42 kilométer futásban. Mára a számuk 3000-re nőtt.

Virágzik az extrém sport

A kalandvágyók a Dél-Walesből származó coasteeringre buknak (aminek a neve egyszerűen sziklaugrást jelent) – hasadékos tengerparti sziklákra kapaszkodnak fel, hogy ha végül felértek, a mélybe vessék magukat. Vagy deszkákon csúsznak le egy vulkán lejtőjén akár 80 km/órás sebességgel, például a Cerro Negrón Nicaraguában, ami az egyik legjobb vulkánboardozós hely a világon.

Olykor szédítő magasságokban slackline-on, azaz rugalmas kötélen egyensúlyoznak a két hegy vagy felhő karcoló közötti mélység fölött. Vagy 20 kilométeres trendi akadályfutáson vesznek részt sárban, jégben, drót- és elektromos kerítéseken át. De akár a mostanában oly népszerű, ugyanakkor rendkívül veszélyes barlangi merülést próbálják ki sötét barlangokban, ahol merülési problémák és pánikrohamok nehezíthetik a helyzetet, és ezek még a tapasztalt búvárokat sem kímélik. Vagy a bázisugrástól kapják meg az áhított adrenalinlöketet: 100 méternél alacsonyabb épületek, hegyek vagy hidak tetejéről ugranak le ejtőernyővel, és még a gyakran bekövetkező halálos balesetek sem tudják őket eltántorítani ettől a sporttól.

Az adrenalinkedvelők számára ma annyi lehetőség kínálkozik, mint homokszem a tengerparton. De mi késztet egyre több embert arra, hogy szórakozásból felhőkarcolók tetejéről ugorjon le, veszélyes vizekbe merüljön alá, hogy teljesen kimerítse magát, és a sport élményéért az egészségét, sőt, akár az életét is kockára tegye?

Modern mindennapok

Egyrészt a modern hétköznapi élet az, számos szabályával és tiltásával, ami egyre több embert arra ösztönöz, hogy kitörjön és megpróbálkozzon valami olyannal, amivel a határokat – különösen a saját határait – feszegeti.

Ezenkívül nagyon hatásos az a kép is, amit az extrém sportolók kialakítanak magukról, különösen a közösségi médiában. Már egy veszélyes versenyre való felkészülés is meghozhatja azt a csodálatot és elismerést, ami a munkában sokszor elmarad. A követelmények is megnőttek: míg korábban elég volt egy maratont lefutni, ma már egy hírhedt és trükkös akadályversenyen kell ahhoz részt venni, hogy a hőn áhított „Wow!”-t kicsikarjuk a barátokból és ismerősökből.

És végül, de nem utolsósorban az extrém sportok népszerűsége a jóléti társadalom tipikus jelensége. Andreas Marlovits sportpszichológus szerint „a nyugati társadalmak tagjainak egyszerűen túl jól megy a sora”. A dél-amerikai favellák lakóival szemben, akiknek a túlélés mindennapos kihívás, vannak emberek, akiknél a mindennapi, a létezésüket valóban fenyegető kockázatokat nagyrészt felszámolták, így a sportban keresnek szélsőséges élmények formájában kihívásokat.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy minden embernek más mértékben van szüksége ilyen kihívásokra. Ezért pedig a hormonok felelősek. Az extrém sportok űzése közben a szervezet szélsőséges stressznek van kitéve és katekolaminokat termel, így például adrenalint, noradrenalint és dopamint. Az adrenalin éberré teszi az embert: a légzésszám növekszik, a pulzus gyorsul, a test minden energiáját mozgósítja. A dopamin ezzel szemben boldogságérzetet vált ki – és többféleképpen aktiválható.

Az egyik embernek ehhez egy darabka csokira van szüksége, a másiknak egy jó könyvre, a harmadiknak egy óra szórakoztató sportra, a negyediknek ejtőernyős ugrásra. „Az, hogy felszabadul-e, és ha igen, mennyi az adrenalinból, noradrenalinból és dopaminból, egyénenként teljesen eltérő” – magyarázta nemrégiben a Westdeutsche Rundfunk rádiónak Leonard Frauenberger, az Erlangeni Egyetem sportorvosa. Walesi kollégája, Tim Woodman, a Bangor Egyetem munkatársa azt mondja: „Néhány embernek természetes módon is olyan magas a dopaminszintje, hogy nincs szüksége további serkentőkre.” Azoknak, akiknek krónikusan alacsony a dopaminszintjük, ennek megfelelően nagyobb igényük lehet az adrenalinfröccsökre.

A vágyakozásból természetesen függőség is kialakulhat – régen úgy gondolták, hogy a férfiaknál ez gyakrabban fordul elő, mint a nőknél. Ma azonban az adrenalinfüggő nők, akik korábban drámai párkapcsolatokban keresték a katekolamintermelésre ösztönző stresszállapotot, lassan átváltanak az extrémsportokra. Egyre több nő vonzódik a sportos kalandok izgalmához és feszegeti saját fizikai határait. Akár a hegyoldalban, akár a vadvizen, sárfutásban vagy a szörfdeszkán – a női „kockázat nélkül nincs élvezet” sportolók száma egyre növekszik.

A nők éppolyan kitartóak, mint a férfiak

Egy dolog biztos: ma több nő sportol. Azok az idők, amikor a női sportolókat arra hivatkozva tartották vissza a versenyektől, hogy ne essen baja szaporítószerveiknek, lassan, de biztosan elmúlnak. A 19. században még arra biztatták a serdülő lányokat, hogy őrizzék meg energiájukat a feleség- és anyaszerep betöltésére, ahelyett, hogy fizikailag kimerítenék erőforrásaikat.

Még az 1990-es években is komolyan gondolta a Nemzetközi Síszövetség elnöke, hogy a síugróknak „ki fog szakadni a méhük”, amikor földet érnek. Ám 2011-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottsága egyszer s mindenkorra tisztázta: „A sérülésekről rendelkezésre álló adatok elemzése nem bizonyította, hogy akut vagy krónikus veszély fenyegetné a női szaporítószerveket.”

Ma az olimpiai sportolók csaknem fele nő – az ötvenes évekkel szemben, amikor a résztvevők körülbelül 90 százaléka férfi volt. Szintén látványosak azok a sikerek, amelyeket a nők a nem olimpiai sportágakban elértek.  A svájci Iron Trail versenyen, amely az Alpok leghosszabb és legmegerőltetőbb ultramaratonja, három évvel ezelőtt a 39 éves Denise Zimmermann nyert. Ő 40 perccel volt sebesebb, mint a leggyorsabb férfi versenyző. A Dragon Black versenyen, ami egy őrületesen kimerítő ötnapos váltóverseny Walesben, a skót Jasmin Paris 2015-ben második lett – úgy, hogy mindeközben még a saját csapattársától is két órával elhúzott.

A női és a férfi extrém sportolókra nem mindig vonatkoznak ugyanazok a szabályok, de egy alapszabály minden esetben közös: első a biztonság! Akármennyire is szereti valaki a kockázatot, az észszerű határokat be kell tartani. Más szóval, aki extrémsportoló szeretne lenni, annak extrémen fittnek is kell lennie – és persze extrémen tájékozottnak. Egyformán fontosak az edzések a jó kondícióért, a sportorvosi ellenőrzések, a megfelelő felszerelés és a szükséges know-how. Az igazi extrém sportolók – akik nemcsak extrémek, hanem sportolók is – tartják magukat a szabályokhoz, hogy se magukat, se mást ne sodorjanak feleslegesen veszélybe.

És mi legyen a félénkebb emberekkel? Ők serkentsék az adrenalintermelésüket hullámvasúton vagy horrorfilmmel, keressenek egy trendi, de inkább szórakoztató sportot, és időnként kényeztessék magukat egy finom kis étcsokival. A bor pedig különösen jólesik a hegyi hütte panorámateraszán.

Mentés

Mentés

Mentés

Share
Vissza az oldal tetejére
Mint minden weboldal, az activebeauty.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban talál. Értem