Active Beauty
Az első nyaralás a babával

Egy kicsit lelépünk!

Az első nyaralás a babával

Az első nyaralás a kisbabánkkal nem az utolsó. Még akkor sem, ha már a csomagolásnál ez az érzésünk támad.

Egyike azoknak a pillanatoknak, amikor elkezdjük megérteni az életet. Az első nyaralás a legfiatalabb családtaggal, a kofferek az autóban, a szoptatós párna betömködve a babakocsi és a babahordozó közé, a gyerek az ülésbe bekötve, a kedvenc szörnyecske a hátsó üléshez rögzítve, mi pedig semmire sem vágyunk jobban, mint hogy melléfeküdhessünk. Ebben a pillanatban értjük meg a kifejezés valódi jelentését: „megérett a szabadságra”.

A higgadtság csak akkor kerül a csomagunkba, amikor már egy kevés tapasztalat is lapul benne. De ilyen sokáig senki sem akar a nyaralással várni, ezért van szükségünk egy jó listára. Az úti céltól függetlenül vannak alapkellékek, amiknek mindenképpen kézközelben kell lenniük. Egy jól bepakolt pelenkázótáska általában a legszükségesebbeket már tartalmazza, amire a mindennapokban szükségünk lehet. Ha arányosítjuk a táska tartalmát és a benne lévő mennyiségeket az utazás időtartamával, már nyert ügyünk van. Pont egy távoli országban nem jön rosszul, ha a bevált gyógyszereink kéznél vannak.

A ruhakérdés is az úti céltól függ. Ha a nap irányába utazunk, a kalap, fürdőruha és úszópelenka mellé az UV-szűrős pólóinkat is pakoljuk be. Néhány játéknak is mindenképp az alapfelszerelés részét kell képeznie. Ha a dugóban veszteglünk vagy a repülőre várunk: a kedvenc plüssállatka vagy egy könyv nélkül oly erős idegekre lenne szükségünk, amelyek egy lanovkát is elbírnának. Akik szoptatnak, azok számára a táplálás kérdése megoldott – mások készüljenek némi csemegével éhségcsillapítás gyanánt!

A cumizás és a rágás segít a gyereknek a repülőgép fel- és leszállásakor kialakuló nyomáskülönbség kiegyenlítésében. A mobil babaágyakat – ugyanúgy, mint a babyphone-okat – azonban nyugodtan otthon hagyhatjuk: a hotelek általában jól felszerelkezve várják az apró vendégeket.

Csomagolólista – aminek semmiképp sem szabad otthon maradnia

Alapvető kellékek:

  • pelenka, higiénés zacskó, nedves törlőkendő
  • víz, cumisüveg vagy ivópohár, tápszer (már kiadagolva), snackek
  • előke, csereruha (esetleg anya számára is), mellény, pulóver
  • napvédő (krém és fejfedő)
  • testápoló és popsikrém, mosakodószerek, fogmosó felszerelés
  • anya-gyerek útlevél/személyi igazolvány

Megnyugatásra és szórakoztatásra:

  • kedvenc plüssállatka, babakönyv
  • cumi, rágóka

Vészhelyzetekre:

  • kis táska ragtapasszal, kéz- és sebfertőtlenítő szerrel, sebkötöző pólya és egy kis olló
  • lázmérő, fájdalom- és lázcsillapító, hasmenés elleni gyógyszer, orrspray – a repülőgépre is, ha probléma merülne fel a nyomáskiegyenlítődés során
  • rovarokat távol tartó spray, zsebkendő

Lejátszási lista az autóútra: 10 dal, amit imádnak a babák

Mentés

Mentés

Mentés