Active Beauty
Ezek a terhesség első jelei

Így üzen a testünk

Ezek a terhesség első jelei

Testünk a legkülönbözőbb módokon tudathatja velünk, hogy valami megváltozott benne. Bár a terhesség tényéről teljesen csak terhességi teszttel és ultrahangvizsgálattal bizonyosodhatunk meg, van számos olyan jel, melyből már egészen korán következtethetünk arra, hogy kisbabánk lesz. Nézzük, mik is ezek!

Feszülő mellek, megváltozott mellbimbók

A terhesség egyik leggyakoribb és legkorábbi, szinte minden nő által észlelt jelzését a mellek szokták küldeni. Azok környékén akár már a fogantatás utáni 1-2 hétben is érzékelhetünk változásokat. Sokan feszülő, nehezebbnek érzett, érzékeny, fájó vagy akár viszkető emlőkről számolnak be a terhességük első jeleként. A mellbimbókon is változások mehetnek végbe: bizsergő vagy kicsit szúrós érzést tapasztalhatunk, érzékenyebbek lehetnek a megszokottnál, és akár a színük is sötétebbre válthat. Mivel ezen jelek nagy részét sokan tapasztalják a menstruációt megelőző pár napban is, az ilyen változásokból egyértelmű következtetéseket még nehéz levonni.

A TERHESSÉG FURCSA MELLÉKHATÁSAI

Reggeli rosszullét

Szintén a top tünetek közé tartozik a ’reggeli rosszullétként’ emlegetett mumus, amelyről azt valóban nem lehet mondani, hogy ritka lenne, ugyanis a nők 80 százalékát érinti. A szervezetben a fogantatás hatására végbemenő hormonális változások miatt rosszullétet már a második héttől kezdve tapasztalhat a várandós anyuka. A tünet neve ne tévesszen meg minket, az émelygés és hányinger nem korlátozódik a reggeli időszakra. Ugyanolyan valószínűséggel törhet ránk délután vagy éjszaka is.

Menstruációs görcsök

Kevésbé gyakori és igencsak összezavaró jelenség, de előfordul, hogy olyan görcsöket érzékelünk az első pár hétben, mint általában menstruációnk előtt. Méghozzá pont abban az időszakban, amikor azt várnánk egyébként. Nem kell megijednünk, ha ezt tapasztaljuk, egy kis pihenés és néhány korty kamillatea általában segít a helyzeten.

NYÁRI HŐSÉG + TERHESSÉG?

Gyenge vérzés

A várandós nők 20 százalékánál jelentkező tünet az enyhe, szaggatott vérzés. Néhányakat összezavarhat, mivel sokszor a megszokott menstruációhoz közeli (általában kicsit korábbi) időpontban jelentkezhet, azonban annál sokkal kisebb mértékű, és lefolyása is gyorsabb.

Puffadás

A szervezetben megemelkedett progeszteronszint bizony gyakran puffadást és hasi feszülést okoz. A jelenség lehet csak kissé eltérő a megszokottól (ha előtte is volt, hogy puffadtunk valamitől), de akár igen kellemetlen mértékeket is ölthet.

Mosdóhasználat

Nagyon gyakori és meglehetősen kényelmetlen jelenség, de a sűrű mosdóhasználat is a várandósság egyik első hírnöke lehet. Ezen szokásainkban sokféle változás következhet be: megsokszorozódhat vizeletürítéseink száma, hasmenésünk vagy éppen székrekedésünk is lehet, de nem ritkák a hirtelen megjelenő húgyúti fertőzések sem.

ÉP FOGAK A TERHESSÉG ALATT IS