Menü

2018 lakberendezési trendjei

5 meghatározó irányzat

Home » Életmód » 2018 lakberendezési trendjei - 01.2018

Lassan kezdjük megszokni, hogy már nem 2017-et, hanem 2018-at írunk, így épp itt az ideje sorra venni, hogy milyen lakberendezési trendek fogják idén uralni az otthonokat. Szerencsére bőven van miből válogatni, úgyhogy mindenki megtalálhatja az ízléséhez és az otthonához leginkább illeszkedő irányzatokat – akár a visszafogottságot, akár a fényűzést kedveli.

Drágakő árnyalatok
Az őszre és a télre jellemző sötét, ugyanakkor meleg színek 2018-ban is velünk tartanak a lakberendezési trendeknek köszönhetően. Ahogy arról már írtunk, a Pantone Institute az úgynevezett Ultra Violet, azaz ultraibolya színt választotta meg az év színének, 2018 másik meghatározó színe pedig az úgynevezett Oceanside SW 6496, amely leginkább a smaragdzöld és a zafír közötti árnyalatként írható le. Világos tehát, hogy a mély, drágakő árnyalatok mindenütt jelen lesznek, de leginkább a hálószobában mutatnak jól.

A LEGKISEBB LAKÁS IS TŰNHET NAGYNAK

Sárgaréz
Akár tetszik ez a fém, akár nem, a sárgaréz mindent beborít majd idén! Akár fényesre polírozott, akár kopottas formában jelenik meg, rendkívül egyedi vintage hangulatot tud adni a fürdőszobánknak vagy a konyhánknak – sőt, a nappalit vagy az előszobát is feldobhatjuk egy-egy sárgarézzel kombinált fali tükörrel vagy képkerettel.

Vabi-sabi
A Vabi-sabi a japánok szépségről alkotott elmélete, mely szerint a szépség tökéletlen, mulandó és hiányos. A lakberendezési trendekben ez a világnézet a kézzel készített, illetve kézzel festett termékek használatával jelenik meg. Az emberi kéz alkotta tárgyak nem tudnak tökéletesen egyformák lenni, és nem is kell, hogy azok legyenek, ez adja az izgalmasságukat és különlegességüket. Elő hát a rusztikus, kézi készítésű tányérokkal, vázákkal és egyéb kiegészítőkkel!

ÍGY VÁLHATNAK A GYEREKRAJZOK OTTHONUNK ÉKÉVÉ

Erőteljes virágminták
Megvan az az ikonikus idézet Az ördög Pradát visel című filmből, amikor Miranda Priestly (Meryl Streep) azt mondja: „Virágok? Tavasszal? Eredeti.”? Nos, a lakberendezési márkák olyan különleges virágmintás bútorokkal rukkoltak elő, hogy ezeknek még a kőkemény amerikai főszerkesztő sem tudna ellenállni! Mert bár a virágminta mindig divatos, 2018-ban a finom, nőies printek helyett az erőteljes, bohém mintáké a főszerep.

Természetes kiegészítők
Üdítő látványt nyújtanak azok a konyhai és fürdőszobai kiegészítők, amelyek természetes anyagokból készültek. A kőből és fából megalkotott tálak, mozsarak és szappantartók segítségével az otthonunkban is közelebb érezhetjük magunkat a természethez. Ezek a natúr kiegészítők ráadásul minden más trenddel jól kombinálhatók, hiszen eléggé neutrálisak.

Vissza az oldal tetejére
Mint minden weboldal, az activebeauty.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen része, amikor az oldalunkon jár. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulását adja, hogy elfogadja őket. További tudnivalókat a cookie-król Adatvédelmi szabályzatunkban talál. Értem